Gyerekkori kedves barátom édesapja, Ármin bácsi Váradon volt szemorvos.
Orvosi diplomáját Padovában szerezte a két világháború között. Néhány évig körorvosként dolgozott egy hajdúsági kis faluban, majd Budapesten nyert szemész szakképesítést. Magánrendelőt nyitott a Szent László templom közelében, a belvárosban.
Hamar kialakult a praxis és barátságos modorával gyorsan belopta magát a betegei szívébe.
A háború utolsó évei súlyos megpróbáltatások elé állították többi honfitársával együtt a fiatal doktort is. Utána a viszonyok látszólagos rendezésével egy időre a régi kerékvágásba tértek vissza a dolgok.
A csütörtöki kártya-partik is rendszeressé váltak, amikor a barátok körbeülték a régi asztalt. Még ma is emlékszem gépi perzsaszőnyeggel letakart asztalra…
Derűre azonban nem sokáig volt lehetőség. A „választásokon” a szovjet fegyverek védelmében a kommunisták győznek — elűzték a királyt, államosították a gyárakat, kereskedelmet, kis- és nagyipart. Az orvosi rendelőket is államosították, de nem csak úgy egyszerűen, hanem hihetetlenül álságos módon. Felszólították az orvosokat, hogy ők kérjék rendelőjük átadását az állami egészségügynek. Ugyanígy a patikákkal is ezt tették.
— Ezek elveszik a diplomámat! — kesergett Ármin bácsi.
A diplomáját ugyan nem vették el, de a rendelőjét bezáratták, és őt kinevezték az állami rendelőintézet — poliklinika — szemészorvosának.
Közben megkérdőjelezték az orvosi diploma érvényességét, mondván, hogy a Padovai Egyetemen végzettek tanulmányait nem fogadhatják el Romániában. Hogy miért? Másképpen oktatják az orvostudományt, mint itt. Más tantárgyakat oktatnak, és a színvonal mértéke sem elegendő. Horribile dictu!*
— Mondom, hogy ezek elveszik a diplomámat! — ismételgette elkeseredve.
Kérvény kérvényt követett: a tartományi főorvoshoz, az egészségügyi miniszternek, pártszerveknek, vöröskeresztnek, meg még ki tudja kinek.
Mivel szakorvosokból, és különösen szemészekből hiány volt országszerte, tovább is foglalkoztatták a rendelőintézetben.
Hosszas huzavona után végül megjött a minisztériumból a jóváhagyás, hogy érvényes a diplomája, a szakképesítése és folytathatja rendelőintézeti munkáját.
Ugyanazon a héten érkezett meg egy frissen szakvizsgázott fiatal orvos is — miniszteri kinevezéssel — a szemészetre. Jelentkezett az új kolléga, és meglepődve köszöntötte a rendelőben már ott levő Ármin bácsit.
Miután kölcsönösen bemutatkoztak és tisztázták, ki kicsoda, átmentek az igazgatóhoz megkérdezni, most mi legyen: érvényes kinevezéssel egy rendelőben, egy állásban ketten?
— Akkor mi most mit csináljunk?
— Sakkozzanak! — volt a lakonikus válasz.
A folyosón értetlenül néztek egymásra, majd Ármin bácsi egyet legyintett, s visszaindult a rendelőbe. Az új kolléga követte. Akkor aztán ügyesen beosztották egymás között a munkát: délelőtt, délután — váltva. Az igazgatónak sem lett ellene kifogása, sőt adott melléjük még egy asszisztenst, s így mindkét műszaknak lett segítsége. Igaz, a műszerek csak egyre valók voltak, de ez volt a legkisebb gondjuk. Az asszisztensek rendben tartották és átadták a váltáskor.
Így dolgoztak évekig jó egyetértésben, egészen Ármin bácsi nyugdíjaztatásáig.
— Most már tényleg elveszik ezek a diplomámat! — mondta a búcsúztató alkalmával.
Nem lett igaza most sem, mert a frissen szervezett fizetéses poliklinikán* kapott heti kétszer két óra rendelési időt.
-.-
* Horribile dictu (lat.) — szörnyű kimondani
Poliklinika — rendelőintézet
-.-
Lexikoni bejegyzés a Padovai Egyetemről (Universitá Degli Studi di Padova): alapíttatott 1222-ben. 2180 tanára és 62 781 hallgatója van. A karokon: jogi, politika-tudományi, irodalomtudományi, statisztikai, pedagógiai, orvosi, pszichiátriai, állatorvosi, gyógyszerészeti, mérnöki, agrár-, matematikai, fizikai és természettudományi képzés folyik.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dr Bige Szabolcs-
