Aranypír ömlik az éjben
Barátként köszönt egy zöld fénysugár
Cintányér a hold az égen
Csörgősipka nincs homlokán
Delejes erővonalakkal int megint
Elterülő felhők raja
Fent Északon az ég magasában
Gránátalma színben ott mosolyog
Gyönggyel kebelén, egy gyönyörű égi csoda
Halotti fátyla úszik a napszélben
Illanó fénye, zöldes talány
Jutalmul néked, magát adja, mint szép szerető
Kincseddé válik e kedves élmény a hajnal homlokán
Lásd mily szép, milyen ékes halovány zöld a fénye
Mutassa báját, csábítón kacéran s kegyeltje, te
Ne feledd része vagy, s fényének egészen rabja
Ó tudd róla, öröktől fogva, halottból élő születik
ő a sok, s egyben a kevés, és mégis
Puszta létezése, a Nap mágikus vonala
Része életednek, ő a kezdet és a vég
Sírodig naponta meglep, ha szél szárnyán lobog
Szemfedőd, oh, maga az élet, mely éjed s nappalod
Tudod nagyon szépségét szeretni, de tanít ő félni is
Utolsó képed e világról tőle kapod, kicsit hamis
Üres az élet nélküle, léted nem lenne tán
Vezeklés, de itt, ilyen az élet Északon, télen
Zárszó! maga, a legszebb csoda.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.24. @ 14:23 :: Győri Irén
