Két oldalt padok középen asztalka folyóiratokkal. A helyiség két végén ajtó, a nagy párnázott a rendelőbe vezet, a kisebb a toalettet rejti. Oldalt a bejárat, amely egy szárazbejáróba nyílik. Mondhatnám, levegőtlen és aránylag szűkös a váró, ha — mondjuk — influenzajárvány van. Habár kardiológián miért lenne influenzajárvány. Itt kérem, Influenzás beteg se igen lehet, mert a doktorasszony nem szereti. „Ha a kedves beteg influenzás, kérjen új időpontot. Nem fertőzzük meg kérem a kedves, veszélyeztetett betegeket”
— Ez mind rendben is lenne — dohog egy testes asszonyság —, ha nem kellene három hónapot várni egy időpontosnak. Mert ugye… én még januárban kértem időpontot, és áprilisra kaptam. Éppen áprilisban volt az influenzajárvány, mért pont én ne kaptam volna el.
— De hát most július van! Megdögölhet itt a beteg, tudják ezek, hogy kell szépen eltenni az embert láb alól, és azután ráfogják, hogy elhanyagolta, nem fordult orvoshoz. Aki nyugdíjas azt hátrább tolják, az ráér. A dolgozókorúaknak van elsőbbsége. Mért nem csinálnak üzemi rendelőket is, mint volt régen.
— Mit nem mondd maga, hát az ma kommunista csökevény. Magának hányas a száma?
— A nyavalya bele, hát nem néztem én! De, hogy mondja, megnézem már… na, hova is tettem? Itt van, ni! A hatos.
— Frászt, fordítsa meg azt a hülye papírt. Látja! A száránál van a pont, kilencedik, mert én vagyok a hatodik. Mért nem nézi meg jobban, beszél össze vissza.
— Itt van már a főorvos asszony?
— Még csak a tökösnővér van bent — mondja egy ötvenes úr.
Abba a pillanatban nyílik az ajtó, és a doktornő jelenik meg. Kedvesen mosolyog.
— Nem tökösnővér, hanem János! Jöhet az első beteg — és mosolyog tovább.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Győri Irén
