Kőmüves Klára : – töréspontok –

Nyomtatás

I.

Ez a nap csak vánszorog, semmi élet benne.

Örülnék, ha sorsom végre újra felfedezne.

Nyikorog az ajtó, csendemet zavarva

gondolatok raktárában jajt pakol a bajra.

Nyárs a kín, én hús vagyok,

könny csöpög bel?lem –

lassan körbefordulok,

majd elhalok a t?zben.

II.

Gyönyör? a világ, hiszen csak én csúfultam el –

A vizek ugyanúgy szaladnak át az apró köveken.

Valóság lett az álmom, aztán a valóságom álom,

s hogy mit hozhat a jöv?m, holnap kitalálom.

III.

Fáradt vagyok, ma egészen rest a szóra, ki-

áztatnám magam egy kádnyi gyógyillúzióba.

Elfeküdnék benne, mint medrükben a vizek, s

nem nyugtáznám többé; magamba se hiszek.

IV.

Már csak hártyám volt, hajszálnyi fényem,

hogy amit a b?r gátolna, az is közel érjen,

de amikor el?ször súgtam magamnak;

? a másik felem. Elid?zött múltamon

– az ellenségemen.

V.

Leckére lecke, tanra tan. Nehéz

visszaadni magamnak magam.

VI.

Csábított az ördög, azt súgta, hogy legjobb egyedül. Hitemnek

ezzel ellenszegült. Nem mondta senki, hogy fényes lesz az út, de

csak az láthat engem árnynak, aki hozzám árnyként viszonyul.

VII.

Hát, mégsem adom el az álmom, sokat adtam érte,

hinnem kell, hogy valaki majd azt mondja; Megérte.