Felemelkedés
Éjjel, mikor kihalt a pusztaság,
Jó lenne veled vidám, fáradt barát….
Ó Nap, fogyó fény-sátorvirág az égen
Haldokolsz alkonyban a láthatárszélen.
Óh! ha ott lennék, sápadt, jó barát
Éjjel, mikor kihalt a pusztaság!
Békák nádasban, mez?n, berkeken
Kiáltoznak vágytól szerelemesen.
Bogarak másznak a zsurló csúcsára,
Kék szajkók ülnek a legmagasabb ágra.
Kiáltoznak, hallani, szerelmesen
A békák nádasban, mez?n, berkeken.
Egy kutya az ajtó küszöbére nyúlva
Vonyít az épp most kereked? holdra,
Meghittebb lesz az ég komor sötétje;
Toporgó tehén vár az esti fejésre,
Kutya vonyít fel a kereked? holdra
Egy nyitott ajtó küszöbére nyúlva.
Míg emel minket méltatlanul a lélek
Boldogan, áhítatába az égnek,
A gondtelt Álom félúton maradva
Töpreng, fejét tenyerébe hajtva,
S minket áhítatába a magas égnek
Felemel boldogan, méltatlanul a lélek.
Koosán Ildikó fordítása
Szombathely, 2011 november 14
Ascension
Un soir, dans la bruyère délaissée,
Avec l’amie souriante et lassée…
O soleil, fleur cueillie, ton lourd corymbe
Agonise et descend tout pâle vers les limbes.
Ah ! si j’étais avec l’amie lassée,
Un soir, dans la bruyère délaissée!
Les rainettes, parmi les reines des prés
Et les roseaux, criaient énamourées.
Les scarabées grimpent le long des prêles,
Les geais bleus font fléchir les branches frêles.
On entendait les cris énamourés
Des rainettes, parmi les reines des prés.
Un chien, au seuil d’une porte entr’ouverte,
Là-haut, pleure à la lune naissante et verte
Qui rend un peu de joie au ciel aveugle ;
La vache qu’on va traire s’agite et meugle,
Un chien pleure à la lune naissante et verte,
Là-haut, au seuil d’une porte entr’ouverte.
Pendant que nous montons, l’âme inquiète
Et souriante, vers la courbe du faîte,
Le Rêve, demeuré à mi-chemin,
S’assied pensif, la tête dans sa main,
Et nous montons vers la courbe du faîte,
Nous montons souriants, l’âme inquiète.
1892
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Koosán Ildikó
