Szaggatott lélegzet
tépi az éjjelt,
hozzám fordul,
szorosan mellém,
mintha így volna rendjén,
Napot ígér,csillagot,
szemembe igazat szuggerál
Minden porcikám kiabál.
Szőnyeg alatt
zörgő csontvázak cikáznak,
sötéten rém-
álmodnak a házak.
Álruhába bújt szívem.
Azt hittem hűség –
pedig csak gyávaság,
félelem.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.20. @ 07:25 :: P. Tóth Irén