P. Tóth Irén : Egyszer

Egyszer

közel voltam az éghez.

Akkor egész másnak látszott a Föld.

Maradt még valami odaátról,

ahol van igazság

és hajnalban pirosak lesznek a kövek…

 

Emlékekből rozsda szivárog.

 

Félsz

miközben felszisszennek a szavak,

baj van – gondolod,

baj van – mondod magadnak,

csak úgy magadnak,

hisz kinek volna kedve bajlódni veled

vagy mással,

jó ha maga-magával…

 

Közel az éghez elveszett lélek,

kapaszkodva kékbe, reménységbe…

Nappalom Nap színű láng volt,

éjem is lángolt,

 

Mikor? Mikor?

– nem emlékszem.

Lehet mindent csak álmodtam?

Hányszor?

Hányszor?…

 

Múlik,

halványul a kép,

talán soha többé,

de jó volt akkor úgy és ott,

ahol egész másnak látszott a Föld,

mert egyetlen pillanatra közel,

közelebb volt az Ég.

Legutóbbi módosítás: 2012.07.11. @ 06:15 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.