Egyszer
közel voltam az éghez.
Akkor egész másnak látszott a Föld.
Maradt még valami odaátról,
ahol van igazság
és hajnalban pirosak lesznek a kövek…
Emlékekből rozsda szivárog.
Félsz
miközben felszisszennek a szavak,
baj van – gondolod,
baj van – mondod magadnak,
csak úgy magadnak,
hisz kinek volna kedve bajlódni veled
vagy mással,
jó ha maga-magával…
Közel az éghez elveszett lélek,
kapaszkodva kékbe, reménységbe…
Nappalom Nap színű láng volt,
éjem is lángolt,
Mikor? Mikor?
– nem emlékszem.
Lehet mindent csak álmodtam?
Hányszor?
Hányszor?…
Múlik,
halványul a kép,
talán soha többé,
de jó volt akkor úgy és ott,
ahol egész másnak látszott a Föld,
mert egyetlen pillanatra közel,
közelebb volt az Ég.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.11. @ 06:15 :: P. Tóth Irén