magyarázattá kezdesz válni, hogy miért élek;
úgy, ahogy apává-anyává tettem két idegent,
most te gy?zöl meg, minden múlt mivégre –
az id?érzéket legnehezebb egy gyereknek,
sokáig edzik, míg megérti; pedig az id?n
nincsen mit tudni; az apró elfolyások sora,
bel?lünk fakad minden kicsiny ere, míg élünk,
aztán fut egy percnyit még tovább, ahová mi
már sosem, ott már a titkok, de nélkülünk.
mi az egyszer?t szeretjük, a megélhet?t, nézz;
mi legjobban a szembogarak tükrét szeretjük,
meg az elbeszélések biztonságát, amiben fel-
ismerjük: ilyenek is lehetnénk, ha valóban,
respice finem – szem el?tt tartjuk a véget,
mert egészben élnénk a ránk szabottat.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.19. @ 22:27 :: Petz György