Amikor hajkurásztam, elfutott, néha visszafordult, hogy nevessen.
Nem bírom, ha rajtam úgy nevetnek, mégis bájos volt, hát tegye.
Máskor hívtam nagykéssel, méreggel, itallal, rosszkedvvel – semmi.
Barátsággal próbáltam, szerelemmel – beadtam neki, hogy ? Az.
Kézbe vettem lelkemet, hogy tisztogassam, hátha úgy, majd jó leszek.
Üres kezemre nézett, orrát húzta, odébb lépett, mikor érintésre volt.
Mindent érte tettem, bármit tettem is, a gondolatnak alján – mindig ?.
Majd nem gondoltam semmire, legf?képp rajta nem éleztem agyamat,
testemnek meg másfelé voltak járási, elméletb?l elég egyszeri – legyek.
Erre észrevettem, bárhol járok – követ valaki; a szél se rezdül, mégis
itt van, szinte látod te is, afféle üvegtelen parfüm, pár csillósz?rre hat,
fejem félrekapom, óvom szám és homlokom – hiába, hogy itt a múzsacsók.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Petz György
