mert azt a bú földig húzza”
Az elkövetkez? napokban Hunóra úgy élte tovább az életét, mint ahogyan addig is tette, de ami a szívében dúlt, arról kifelé semmi üzenetet nem közvetített még h? alattvalói felé sem.
Van úgy, hogy az ember szavának folyása megreked, a sors alkotta akadályok, vagy ágaskodó képzeletbeli gátak által, s olyankor a szó ereje nemhogy lanyhulna, hanem egyre n?.
A kimondott szó, képes lesz ilyen alkalmakkor egész mondatok funkcióját betölteni. Hallgatagságba burkolózott úrn?t nem illik, és nem is ajánlatos kérdésekkel zavarni.
Pedig, most már Hunóra félt nagyon a jöv?t?l, félt a kínai császár fenyeget?zéseinek következményeit?l, és a legjobban aggódott a fiáért, Bencéért, mi lesz vele anya nélkül? Mi lesz, ha neki menni kell?
— Á, dehogy — mondogatta —, arra sosem kerülhet sor.
Esténként kiült a sátor elé és elnézte, amint az állványokra helyezett fémtálakban ég? olaj fénye messzire vetíti a hosszan kúszó árnyakat, szörnyeket varázsolva a távolabbi jurták falára.
Egyedül Laodikéének, az úrn? görög származású test?rének volt sejtése arról, hogy mi zajlik le annak szívében. Mert ? is anya volt. Tudott a császár által küldött levélr?l is, annak tartalmát is hamar megismerte. És Hunóra is elkottyantott egy-két szót err?l, de csak neki.
Laodikéé két éve jelent meg a hun törzsben, mint ismeretlen idegen, de nagyon hamar be tudott illeszkedni közéjük. Magas, karcsú, sportos testalkatú asszony, aki a fegyverforgatás m?vészetét kiskorától tanulta és gyakorolta. Akkoriban szokás volt, hogy a jó módban él? családok n? tagjai is tanulják a kézitusa fortélyait, f?leg, ha ahhoz még adottságuk párosult.
Vasakaratával és szorgalmával hamar emelkedett felfelé a ranglétrán. Mutatványai leny?gözték Hunórát, így aztán nem csoda, hogy tüstént a test?rének választotta meg ?t, de persze ezt nemcsak kitartó és félelmetes harciasságáért tette, hanem a különféle kultúrákban jártasságáért, meg a nyelvtudásáért is. Egy született nyelvész tehetség volt, aminek fejlesztéséhez az is szerencsésen párosult, hogy kiskorában jó nyelvtanárai voltak.
— Van ebben a görög n?ben valami titokzatos, mintha egy nagy bánat sugározna szabályos, majdnem szép, de kemény vonásokkal „megáldott” arcáról, vagy talán egy sokk, egy lelki megrázkódtatás érhette — gondolta magában Hunóra, amint sokszor csendben leste ?t — majd csak kiszedem én bel?le.
Úgy is lett, egyszer, egy es?s délután Laodikéé kipakolt neki, töredelmesen mesélt addigi életér?l, az ?t ért keser? sorscsapásokról.
Tudott végre beszélni úrn?jének arról, hogy mi nyomja a lelkét.
Elmondta, hogy, boldog házasságban élt férjével és két gyerekével a távoli Pergamón városában, ahol született és ahol egy római keresked? felesége lett, de a végzet úgy akarta, hogy a rómaiak és anatóliaiak között dúló Kappadókiáért folytatott háború szerencsétlenséget hozott rájuk. Az történt, hogy egy ?szi napon a hírhedt Mithridatész király téli szálláshelyül Pergamont választva magának és harcban edzett csapatainak, ott unalmában kiadta ama hírhedt rendeletét, amelyben az összes római egyetlen napon történ? meggyilkolására adott parancsot. Akkor sújtott le Laodikéére és családjára a végzet.
Ej, a sors néha nagyon kegyetlen és mostoha tud lenni! Laodikéének végig kellett néznie, mint mészárolják le szeretett férjét és gyerekeit a vérszomjas gyilkosok, és hiába könyörgött, hogy akkor már vele is végezzenek, nem hallgattak rá, számba sem vették, megkötözték, és sorsára hagyták.
Mivel ? nem számított rómainak, csak a férje, és férje után a gyerekei, ezért ?t nem ölték meg.
Meghagyták életét, pedig azzal csak a szenvedéseit fokozták, a halál megváltás lett volna a számára, mesélte elcsukló hangon.
Megrökönyödve és kétségbeesetten nézte, amint a helyiek örömmel végeztek a többi rómaival is. A krónikák szerint Mithridatész katonái és a hozzájuk csatlakozó pergamóiak, meg egyéb városbéliek akkor, több tízezernyi gy?lölt rómainak hitt üzletembert, katonát és tartományi hivatalnokokat gyilkoltak meg egyetlenegy nap alatt.
Elmesélte, hogy miután eltemette és meggyászolta halottait, azután eladta a családi házat, mindent értékesített és h?séges alattvalóival elvándorolt. — El ebb?l a pokolból, bárhova.
Sokáig hányódott, és barangolt céltalanul a füves pusztákon, és egyre keletebbre vitte ?t a sors rideg szele, mígnem egy szép napon elérte a hunok földjét.
Vándorlásai során rablók támadtak rájuk, elvették pénzét, elrabolták szolgálóit, és ? is csak egy szál lóval menekült meg egymagában, hála fegyverforgató tudományának.
— Hát nem könny? az élet — gondolta Hunóra, amint ezt a szenved? n?t nézte, és hálát adott a szellemeknek, isteneknek, hogy eddig meg?rizték és védték szeretett fiát, és férjét.
Laodikéé nagyon hamar megkedvelte Bencét, és Hunóra parancsára állandóan mellette, vagy a közelében tartózkodott, és ha valamilyen veszélyt vélt felfedezni, akkor rögtön ugrott a védelmére.
Életét nem kímélve, mint egy n?stény oroszlán, vad lendülettel vetette magát a harcba, ha a helyzet úgy kívánta. A közelharc volt az er?ssége, a hunok íjászati m?vészetét sehogyan sem tudta elsajátítani, de a t?rvetésben utolérhetetlen volt. Bencében kisfia vonásait vélte felfedezni, és ezért is, meg Hunóra iránt érzett tisztelete és hálája miatt is egyre jobban ragaszkodott hozzá.
Hunóra erre úgy reagált, úgy kezdett viselkedni vele szemben, mint aki féltékeny a kisfiára, de kés?bb megváltozott, mert rájött, hogy a gyermeknek érdekei azt kívánják, hogy legyen a közelében egy ilyen harcias amazon, aki sajátjaként védelmezi, oltalmazza minden bajtól.
S?t, a test?rn? nemcsak felügyelte Bencét, hanem a hosszú csendes napokon tanítgatta is a gyereket, vagy ismeretlen nyelvekre oktatta. A latin meg a görög nyelv volt az er?ssége, így hát ezeken, a nyelveken mondott neki rövid meséket, vagy mondókákat. Majd nagy türelemmel fordítgatta azokat. Viselkedési szokásokra, magatartási helyzetek íratlan szabályaira is nevelte. De ? is sokat tanult a kisfiútól, hiányos hun nyelvi ismereteit sok új szóval és kifejezéssel tudta általa gazdagítani.
Laodikéé tehát meglelte új otthonát, és már úgy érezte, hogy megbékélt a sorssal, bár szívéb?l az örökös gyászt már semmi sem tudta volna végképp kitörülni, ott élt hét lakat alatt bezárva a bú, és csak nagyon ritkán tudott néha elmosolyodni, ha Bencével társalgott, vagy egyéb érdekességet vélt felfedezni a hunok életmenetében, de olyankor egy bels? hang mindig gyorsan megdorgálta, szerettei iránt vélt h?tlensége miatt.
Lassan teltek a napok, Hunórával Magúrt várták vissza, nagy kérd?jellel a szívükben, hiszen nem tudhatták el?re, hogy a nagyúr miként fogadja majd a kínai császár, fenyeget?zéssel is megtoldott parancsát.
Nem tudhatták, hogy a férj hogyan fog reagálni az új események ismeretében.
Várták hát, hogy visszatérjen, de csak nem jött.
Úgy látszik, nem olyan egyszer?en és simán mennek a dolgok a rómaiakkal vívott küzdelemben, mint ahogyan azt el?re eltervezték.
Hunóra úgy döntött, hogy küldöncöt meneszt férje csapatához a helyzet felderítése érdekében, na meg a további intézkedések megtétele miatt, hiszen nincs kizárva, hogy az akció nem jól sikerült, ezért egy er?sebb római támadás veszélye is valószín?vé válik.
folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Székelyvajai János
