Tiszai P Imre : Veletek (

Nyomtatás

Vállt vállhoz vetve, veletek indultam

akkor régen a hosszú út porában,

mezítláb csaptuk talpunk le a földre,

arcunkat szélbe fordítottuk, fénybe,

marta fagy, égette nap a bőrünket,

kezed fogva vakot látó vezetett,

éhezve, szomjazva, de mindig léptünk,

mert tudtuk, egy az életünk, emberként

Istennel (vagy nélküle) élünk, miként

az álmokból ébredő akarat fut

izmokat húzva csontokra és eljut

                            a mindeneken túlra