Sejtettem mindig, valahol ott a remény. Ha elfáradt lelkeink közt halk zenét fújt a szél, fülünkben ott suttogott, álmokat sz?tt szava, tudtam jól, elérünk oda, hol megnyugodhatunk. Most szelíden simogat az elfáradt hit, kívánnom hozzád végtelen. Sejtettem mindig, sorsunk nem lehet véletlen, mert elveszett gondjaink egymásért valók, s a tiszta vágyak mind felszínre hozták a jót. Tudtam mindig, hogy hozzám tartozol… Fájdalmas nélküled napok mögül fényed egyszer felkarol. Éreztem, hogy szeretsz, és tudom, most is nagyon… Melletted vagyok egész… Létem… Melletted akarom… Akár színeket az ?szben, fiatalon, vagy id?sen, nem számít a kín s az id? sem, csak az önzetlen… tiszta… szerelem…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Válóczy Szilvia
