A vakáció legszebb napja
— Folytasd… ne félj, nem eszlek meg! — szólt rá Márta Devlára barátságosan, majd beült az ajtó melletti padba. Nagy úr a kíváncsiság. Elvileg neki kellett volna önként kivonulnia.
„Mutasd meg neki is!” — kacsintott a tanító a pótvizsgázóra, aki még egyszer végigmérte a „monstrumot.” Eleinte akadozva, de egyre folyékonyabban olvasni kezdett. Az igazgató közben Mártát vizslatta szemével, miként reagál.
A sikeres pótvizsga után örömtől repesve szaladt az udvaron rá várakozókhoz újságolni: még az igazgató bácsi is megdicsérte! Magukra maradva a felnőttek már nyugodtan kielégíthették kíváncsiságukat. Egyenként járultak a gyermekkocsihoz a padok és a fal közötti szűkös helyen. Várakozás közben az igazgató nem túl tapintatosan fejezte ki csodálatát:
— Ez miként csinálta tanító úr?
Márta, bármennyire büszkén mutogatta Margitnak a babát, úgy kapta fel a fejét, mintha kígyó csípte volna meg.
— És ezután minden koszos rajkót a házunkba kell vinnünk? Jövőre az öccse elsős lesz. Azt is magához veszi, aztán még egy év múlva a húgát is? Vagy az már Margit és a kollégák kötelessége? Ők futószalagon gyártják, s nekünk kell felnevelnünk?
Zajzoni torkán akadt a szó. Tény, ez még soha sem jutott eszébe. Vagy tudata legmélyén, egy mechanizmus nem engedte, hogy erre gondoljon? Kanalasné zavarta meg töprengésében.
— Ázírt jüöttém, küöszönjém még á tánító úrnák…
— Devla megdolgozott érte… — hárított az öreg.
— Kérém, jüöjjön el ébédré unokájávál. Kicsit szüökös á hély, de médvégombápáprikás lész[1] — nézett rá kérően.
— Abból királyi ebédet lehet készíteni. Kedvenc gombám… Köszönjük a meghívást, eljövünk.
Míg beszélgettek Márta is kitolta a gyermekkocsit az ajtón. Kanalasné, amint meglátta, elmosolyodott.
— Dé szép gyérméké ván! Ptő, ptő, még né igézzélék! Küössön piros másnit, á féjéré, mért még váláki, szémmél véri!
„Hát igen, ha valakit ilyen öröm ér, még Kilyéniékre se tud haragudni. Vagy a baba igézte meg? Mégsem, hiszen csukva a szeme!” — tréfálkozott magában a tanító. Márta ugyan csak lelassított kissé, hogy a roma asszony megnézhesse, de nem állt vele szóba. Ám másnap már hatalmas piros masni díszelgett Annácskán. Ami biztos, az biztos…
Este, már unokája rég aludt, de neki nem jött a szemére álom. Márta szavai egyre ott visszhangoztak a fülében. A kérdés nem is költői, mert egy hónap múlva választ kell adnia rá. Mit tesz majd, ha könyörögni kezd ama erőszakos módon, amiként némely roma koldulni szokott? „Né tégyén küölömbségét közöttük, tánító úr! Á fiúcská is júó gyérmék!” — képzelte maga elé a jelenetet. Karcsi határozottan reagált: „Ne tedd, Levente bátyám!” De miként fog nemet mondani? E dilemma nyomasztotta az iskolakezdésig. Aggodalma fölöslegesnek bizonyult. Kanalasné meghallotta volna Márta szavait? Tény, nem hozta szóba. Ám a pótvizsga sikere se változtatott véleményén: „Minék a cigánybúl tudóst névélni?” Ennek ellenére kislánya hűségesen járt a tanítóhoz. Kialakult egy hallgatólagos megegyezés, egyikük se bolygatta többet.
Orsi, néhány nap múlva hazautazott. Anyai nagyszüleivel újabb vakációs kalandok vártak rá, ezúttal a Balatonon. Kis barátnője szeméből kibuggyant a könny, amikor elindultak.
— Hej, elárvultunk… — ölelte át az öreg, majd követte tanítványa példáját, és ő is itatni kezdte az egereket.
A koldusruhás indiai hercegnő és a pompás ruhákba öltöztetett fabábú szent tabuként egy polcon várta a másik tulajdonos legközelebbi látogatását. Devla csak jelenlétében nyúlt hozzájuk. A kicsúfolt, magányos roma leányka ragaszkodása érthető. Még Fehér Ildikónak is megvolt a saját baráti köre, akik viszont nem kedvelték őt. A három évvel nagyobb városi kisasszony vonzódása viszont örök talány maradt. Még nagyapjának is olyankor telefonált, amikor nála találhatta kis barátnőjét, pedig ez nem is volt egyszerű, hiszen ő, mint felső tagozatos, délután járt iskolába, Devla délelőtt.
Az első tanítási napot Zajzoni szokása szerint körkérdéssel kezdte, ami a szocializmus hosszú évei alatt a nagyvárosi iskolában vált rutinkérdéssé: mesélje el mindenki legkedvesebb vakációs élményét. Minden rossz mellett, annak a kornak a szegényebb réteg számára akadt előnye is: megengedhettek maguknak néhány napos vakációt a tengeren vagy a hegyekben, esetleg falun a nagyszülőknél. A ’89-es fordulat után, már a társadalmi polarizálódás érezhetű volt a gyermekek vakációs élményein is, falun még szembetűnőbben.
Kilyéni Gábor olaszországi körútja és Béldi Andris horvátországi nyaralása, valamint a többiek nyári élményei között óriási volt a kontraszt. Az öreg szorongó szívvel várta, hogy Devla is sorra kerüljön. Vajon mit fog mesélni? „Én mit mondanék el?” — tette fel magának a kérdést. „A babacserét… és Orsival való igaz barátságának kezdetét. „Nem, ezt nem fogja, mert világgá kürtölné, és akkor családja fülébe is eljutna e történet. Ő pedig félti a babát…”
— És a te legnagyobb élményed? — kérdezte elszorult torokkal.
— A pótvizsgám…
E szavak hallatán az osztályban kirobbant a nevetés.
— Magyarázd el nekünk, mitől lett akkora élmény! — szólt rá, miután lecsendesítette a többieket.
— Mert mindenki megdicsért. Még Márta tanító néni is kedvesen mondta: „Ne félj, nem eszlek meg!”
— Tán megtanultad megkülönböztetni az „á” betűt a „ká”-tól! — szellemeskedett Béldi Andris.
„Na, megállj csak!” — tódult Zajzoni agyára a vér, miközben lecsitította a társaságot.
„Lássuk, mit felejtettetek el két hónap alatt!” — természetes kérdés, főleg számtanból. Szokása szerint feladatot adott az osztálynak, miközben a padok között sétált, lássa, mire emlékeznek. Szándékosan a távolból kémlelte meg pártfogoltja füzetét, és elégedettséggel nyugtázta, jó úton halad. Amikor meglátta a hibát Béldi Andris füzetében, kéjes örömet érzett. Őt küldte a táblához, hogy felírja a megoldást, miközben folytatta körútját a padok között. Megvárta, míg valaki reklamál, majd mintha arra figyelt volna fel, odafordult:
— Tényleg hibás! Devla, menj a táblához, és helyesbítsd!
Ettől az ötlettől azonnal elindult a szellemeskedés. Ám az ajkakra fagyott a gúnyos nevetés, amikor kijavította. Először kárörömmel szemlélte Andris bíborra vált arcát, ám a következő pillanatban már meg is bánta tettét. A fiú megalázott tekintete nem sok jót ígért a jövőre nézve.
— Tanult a nyáron… Ha ő be tudta pótolni lemaradását, másnak is sikerülhet.
Tanítványa iskolai teljesítménye eleinte hullámzott, majd közepes szinten megállapodott. Ami meglepte az öreget, pont románból, a székely gyermekek réméből teljesített átlagos szintjénél jobban. Ez annál is furcsább volt, hiszen a harmadik osztályban megkezdték az első idegen nyelv tanítását is. Sok magyar szülő panaszkodott, hogy még meg se szokták a számukra idegen nyelvnek számító románt, és máris jött egy harmadik nyelv. Neki pedig ez már a negyedik. Még jobban meglepődött, amikor a némettanárnő is azzal a hírrel jött: ha nem is veszi fel a versenyt Ildikóval és Gáborral, a legjobbak között van az osztályban. Akkor esett le az öregnek a tantusz: a romani is indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, a román is, és a német is.
A harmadik osztály aztán megerősítette mind Zajzoni, mind Szegedi Karcsi jóslatát. Ha tanulásban való előmenetele ki is húzta a gúnyolódók lába alól a talajt és egyre kevesebbet kötözködtek vele, magányos lett. Cseberből vederbe. Akadtak volna néhányan, akik befogadták volna, de ezek is két tőz közé kerültek. Ha már választani kellett régi barátaik és közötte… Talán Ildikó volt az egyetlen, aki nyíltan a védelmébe merte venni, ilyenkor néha Bajkó Miki is csatlakozott hozzá. Sajnos csak néha jártak sikerrel. Zajzoninak és Szegedi Karcsinak bizony nem kis fáradságába került felszárítgatni elejtett és lenyelt könnyeit. Vannak életcsaták, amelyben a nevelő nem tud segíteni, a legtöbb, amit tehet, hogy nem ront a dolgon…
Kanalas Gyurika is megkezdte az első osztályt. Margit sokat tanult Devla esetéből, nem követte el Márta hibáit. Gyakran konzultált Zajzonival, de szóba állt vagy kétszer Szegedi Karcsival is. Így a fiúcskából nem lett az iskola réme, megtanult olvasni, számolni, de gyenge tanuló maradt. Nővére ugyan próbálta biztatni, néha segített is neki, de nem volt hozzá elég tekintélye. A tanítót meg-megkísértette az ördög, hogy őt is szárnya alá vegye, de a pszichológus lebeszélte:
— Levente bátyám, hol húzod meg a vonalat? Most döntsd el! Jövőre a húga is elsős lesz!
Sajnos Szegedi látogatásai kimaradtak. Édesapját elvitte egy szívinfarktus, viszonylag fiatalon. Édesanyját annyira megviselte a veszteség, hogy Karcsi jobbnak látta maga mellé venni. Brassóba költöztette. Nem volt többé útja Fenyves felé. A kapcsolatuk nem szakadt meg, néha Zajzoni felkereste Brassóban.
[1] Királyvargánya. Augusztusban ritkaság.
Folytatás következik: A titok
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
