Isten a polgármesteri hivatalban
Néhány nap múlva rendőrautó állt meg a roma család háza előtt. Kanalas Pál kést rántott, ezzel is súlyosbítva tettét. Igaz, amikor lőfegyverrel kényszerítették, ledobta, de ez már nem sokat javított helyzetén.
A felesége csak miután jogerős lett az ítélet, sírta el a tanítónak, mi történt. Kegyetlen hely a fegyház. A bezártságnál, a jogfosztottságnál és a börtönőrök megalázásainál létezik rosszabb. A társadalom perifériájának gyűjteményéből a frusztráció előhozza a gonoszságot. Jaj annak, akit a benti maffia áldozatnak kiszemel, ha nincs aki védelmére keljen. Kanalas Pálnak cellatársával, Racoţi [1] Vasileval volt szerencséje. Ám e barátságért nagy árat fizetett. A priuszos cigányt senki sem akarta alkalmazni. Néha-néha került napszámos munka, amiért terményt kapott. Ám egy családnak nemcsak enni kell, az egyebet megvásárolni pénzre van szükség. El-eladogattak abból, amit kerestek. Ám termelői igazolvány híján nem mehettek a piacra. Emiatt feketén árulták munkájuk gyümölcsét, fele áron. Néha futni kellett, ha jöttek a polgárőrök.
Amíg tartott az ősz, még eligazodtak. Ám közben Vasilenak is letelt a büntetése. Megünnepelték a szabadulásukat, ő fizetett. Ám ezt viszonozni kellett… Sohasem álltak meg egy pohár rövidnél, vagy egy korsó sörnél. A gyűjtögetés és a napszámos munka ideje lejárt, egyre jobban nélkülöztek. Otthon is szaporodtak a perpatvarok. „Én koldulok a rajkókkal, te eliszod!”
Aztán megjelent az a vörös hajú, Comănescu, Vasile barátjaként mutatta be. Kanalas Pálnak pénzt adott, kölcsön. Akkor vesztek össze először nagyon. A roma férfi mindig hirtelen haragú volt, feleségének pedig csúnya a szája. El-elcsattant még régebben is egy-egy pofon, de csak annyi. Aznap este be is rúgott, alaposan helybenhagyta. A gyermekek megúszták, de rémülten nézték végig a jelenetet. Gyuri, bár már iskolás, bepisilt éjszaka. Amikor a tartozásért fizetni kellett, Kanalasné nem akarta elengedni. „Ha ismét bezárnak mi lesz velem és a rajkókkal?” Férje azzal érvelt, értük teszi, már elege van a nyomorból, ráadásul nemet se mondhat. Vasile megvédte, Comănescunak tartozik… Talán nem lett volna nagyobb baj, ha Devla nem áll szembe apjával. A férfinak agyára ment a vér, és ütlegelni kezdte, úgy, mint soha. Anyja a védelmére kelt… Végül csak azért is, hogy megmutassa, ő a férfi a házban, elment. Lebuktak. Honnan legyen pénzük ügyvédre? Ketten Vasileval börtönbe kerültek, súlyos éveket kaptak a rablásért. Bezzeg azt a vörös hajút, aki felbujtotta őket, felmentették, bizonyíték híján.
A tanító elmesélte Karcsinak is. Szerinte Kanalas Pál nemcsak a nyomor szorításában volt, hanem két tűz közé is került. Egyik oldalon a perlekedő felesége, a másik oldalon megértő barátja, aki a börtönben megvédte, és Comănescu, akinek tartozott… Kinek engedjen? Ráadásul a romák társadalma sokkal patriarchálisabb. Számára rettenetes döntés lehetett, hiszen leitta magát. Egy hibás lépésre pedig újjal mutatni, olyan, mint megnyomni egy erősen fájó sebet. Amikor pedig kedvenc gyermeke is ellene fordult, úgy érezte elárulták. Elöntötte agyát a vér. Egy áldozat legnagyobb vétke az agresszor bűntudata…
Számunkra, akik nem élünk a „páriák” között, egyértelmű a döntés a törvényesség és a törvénytelenség között. Az az illúziónk, mi nem engednénk a nyomásnak. Ám mi nem élünk ugyanabban a világban, megbélyegezve és elkötelezve.
Devla nehezen dolgozta fel a történteket. Szerencséjére nem látta édesapja újbóli letartóztatását főleg azt nem, amikor késsel fenyegette meg Kilyéniéket. Gábor viszont tett róla, hogy az osztályban mindenki értesüljön a részletekről. A már-már befogadott kislány köré újból kiépült a fal. Azelőtt Fehér Ildikó, néha-néha elhívta magához játszani. Ezek is hirtelen kimaradtak, ami nem használt lelki felépülésének. Hiába, az apák bűnét nehéz megbocsájtani. A kislány zárkózottsága alaposan megnehezítette a tanító dolgát. Egyedül Orsi tartott ki mellette. Pedig az ő édesanyja is eléggé csóválta a fejét e barátságért.
Negyedik végén Karcsi nekiszegezte a kérdést a tanítónak:
— És jövőtől mi lesz?
Zajzoni kitartott amellett, szüksége van kis bejárónőjére. Egyre nehezebb számára a hajolgatás, s amit tud, még segít a kislánynak, ha hagyja. Emlékezett, Orsika is kerek-perec kijelentette ötödikes korában, őt ne ellenőrizzék többet, hiszen nem dedós már. Szabolcséknak viszonylag könnyű dolguk volt a szorgalmas osztályelső ilyen jellegű igényeivel, bár rövidtávon még az ő eredményein is megérződött e radikális változás, és a szülői ellenőrzés hiánya: „És a román fogalmazást megírtad?”
Ám nem Szegedit kellett meggyőznie. Kanalasné rágyújtott a megszokott patefonlemezére:
— Minék á cigánybúl kisásszonyt névélni?
— Fejezze be a nyolc osztályt, legyen egy bizonyítványa. Ne fossza meg ettől a lehetőségtől! — próbálta győzködni a tanító.
— Áz bőrszíné, áz a cigány diplomájá! Há méglátják, minnyá lékádérozzák. Áz urám is mit ért ázzál, hogy tudott írni-olvásni? Űt dobták ki élsőnék á munkából, Ném kápott többét. Á börtönbé kérült, dé ázt á vöröshájút futni hágyták, mér ű gádzsó vót! És minék ánnyi komplikált dolgot mégtánulni, mi hásznát vészi?
— Cigány létére is könnyebben kap munkát, ha iskolája van! — erősködött a tanító. — És miért gondolja, minden gádzsó…
— Mégtánított rá áz élét! Ápái nágyápámát élvitték á nyilások. Ott hált még, tán Ósviccbé, Nágyányám élménékült ápámmál Moldovábá. Ányái nágyápám gázdág cigány vót. Ötvésméstér. Sok árányá és ézüstyé vót. Áztán jötték á kommunisták és élvétték. Ázt hitték ném ádtá odá áz égészet, és áddig vérték, béléhált. Ápámékkál székérén vándoroltunk, üstökét készítétt, ázt árultuk szérté áz országbán. Áztán élvétték a lováinkát, székérét, és ném éngédték többét. Ákkor kérültünk Tölgyésré. Áztán félgyújtották á házáinkát. Á gádzsók kiféküdték áz útrá, né tudjon jönni á méntő és á tűzoltó. Ákkor ménékültünk Fényvésré…
A romák holokausztja… A porajmos[2]… Amiről alig hallott a közvélemény… — döbbent meg a tanító. — Hányan hallottak a harmincas években Hitler által Németországban kiirtottakról, arról a negyedmillióról, akiket a környező országokból szállítottak a haláltáborokba, de akik soha nem kaptak kártérítést, a kommunista gulágok áldozatairól… Azokról, akiktől elvették értékeiket, az aranyukért megkínzottakról, a kényszerletelepítettekről, a lovaiktól, szekereiktől, nomád életformájuktól megfosztottakról… És ez nem minden. Hiszen a „cigány” elnevezés a görög atsziganoszból ered, amely érinthetetlent jelent. Persze… ők a páriák leszármazottai, a kaszton kívülieké… Aki azért érinthetetlenek, mert aki az ókori Indiában megérintett egy párját, annak kezet kellett mosnia…
Miközben ez foglalkoztatta a megdöbbent tanító gondolatait, Kanalasné elköszönt tőle.
Vajon Devla akart-e tovább oda járni, vagy az ebéd, amit kapott, győzte meg a roma asszonyt, nem derült ki. Tény, a kislány továbbra is jött a tanítóhoz. Nem harciaskodott függetlenségével kapcsolatban, mint unokája, így a tanító eleinte még tudott neki segíteni. Az első „Ezt már én sem tudom!” természetesen a matematika kapcsán merült fel. De hát Orsi gyakran ellátogatott Nattatához… Meg hozzá.
Kanalas Pál pere, majd bebörtönzése körüli hercehurca még jobban súlyosbította a roma család nyomorát. Hiába hivatalból kirendelt ügyvéd, a Brassóba való ingázás sok pénzt felölt onnan, ahol nincs. Kanalasné jobb híján a kisebb rajkókkal koldulásból próbálta megszerezni az utazásra és mindennapi betevő falatra valót. Ez nem is olyan egyszerű dolog, mint amint a külső szemlélő hiszi. Egyrészt koldulni tilos, másrészt vannak „területek”.
Bár Devla az ebédmaradékokat hazavitte, ez nem oldotta meg a hattagú család élelmezését. Többen is feltették a kérdést a tanítónak mi lehet itt a megoldás, de úgy látszik választ erre csak a polgármesteri intelligencia tudott adni: „Menjen dolgozni, ha nem akar a férje sorsára jutni!” A munkakerülés a bűnbe taszítja az embert, tehát keressen munkát, ha nem akarja gyermekeit árvaházban látni, ez szép elv, de ki alkalmazna egy ötrajkós cigánynét, kinek a férje ráadásul visszaeső bűnös? A munkaadóknak is megvannak a saját objektív kifogásaik. Női egyenjogúság ide vagy oda, papíron diszkrimináció nincs, de az dobja rájuk az első követ, aki nyugodt lélekkel alkalmazna egy egyedüli asszonyt öt kisgyermekkel. Hol az egyik beteg, hol a másik, az alkalmazott betegszabadságra jogosult…
Mit agyalt ki Kilyéni Péter, az egy nyári reggelen derült ki. Zajzoni épp a falu központjában sétálgatott Lompossal, amikor felfigyelt a nézősereget vonzó jelenetre. Kanalasné az öt rajkója kíséretében a hivatal előtt várta be a polgármestert, s ott, a rögtönzött kihallgatáson, szólalkoztak össze. Zajzoni későn ért oda, nem hallotta min, csak amint a roma asszony az iránt érdeklődik, ki a felettese. Erre a beszélgetést befejezettnek tekint? Kilyéni még dühösen visszafordult a hivatal ajtajából:
— Senki. Itt én vagyok az Isten! Ezt jól jegyezze meg!
Ettől Kanalasné olyan átkozódásban tört ki, hogy még önmagán is túltett. Eleinte magyarul, majd anyanyelvére váltott. Zajzoni közben a bámészkodóktól tudta meg, a polgármester megtiltotta a községi tulajdonban levő erdőben bárminemű termény gyűjtését, legyen az erdei gyümölcs, gomba vagy gyógynövény, sőt annak árusítását is, bárhonnan származzék.
Ettől már Zajzoninál is betelt a pohár, és utána sietett.
— Holnap tizenkettőtől van kihallgatásom, iratkozzon fel a titkárnőnél… — próbált megszabadulni tőle Kilyéni. Ám a tanítót nem tudta csak úgy lerázni.
— Miért csinálta ezt polgármester úr?
— Kovács Sándorék a tegnap meghaltak gombamérgezésben. Az egész család… A gyermek is… Rettenetes szenvedés után.
— Gyilkos galóca lehetett… De azt nem Kanalasnétól vették… Vele mi lesz? Fő jövedelmi forrásától fosztja meg!
— Keressen magának munkát! Ha nem lesz más megoldása, majd elmegy dolgozni. Amíg munkába járt, a férjével se volt baj. Amint nem dolgozott, rögtön lopásra adta a fejét.
— Szerintem inkább lopásra stimulálja… Miből éljen meg?
— Akkor majd oda kerül, ahova való! A börtönlakók nagy hányada cigány. Tudja ugye?
— S a gyermekeivel mi lesz?
— Így is a társadalom tartja el őket! Legalább ott elvégzik a nyolc osztályt, és tanulnak egy mesterséget. Ámbár annak ellenére, ha onnan kikerülnek, nem azzal keresik kenyerüket.
— A legnagyobb…
— Azt is maga tartja el… Egyébként egy fecske nem csinál nyarat. S várja ki a végét tanító úr! — lépett be irodája ajtaján, behúzva maga után az ajtót. Befejezettnek tekintette a beszélgetést. Bár a tanító utána szólt, már nem biztos, meg is hallotta a figyelmeztetést:
— Isten nem ver bottal…
A polgármesteri döntést megosztotta a közvéleményt, főleg a kilátásba helyezett büntetések. Volt, aki legyintve mondta:
— Azt hiszi ezt valaki is be fogja tartani?
Mások Kovácsék esetén borzongtak, és azt hajtogatták, tenni kellett valamit. Mert a gombák az utóbbi időben rengeteg mutáción mentek át[3], és… Bár ezért nem kellett volna ennyire radikális döntést hozni… Éppen a gyógynövényekről is… Erről valakinek az jutott eszébe, málnaszedés közben Kanalasék is találkoztak már medvével. Egyesek sajnálták őket, mások a polgármesternek adtak igazat. Menjen dolgozni!
Folytatás következik: Minék á cigánybúl kisásszonyt névélni?
[1] Ejtsd: Rákóczi. Gyakori név a Brassó környéki romák között.
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Porajmos
[3] Sokszor hallottam ezt a tévhitet, főleg gombamérgezésen átesettek racionalizálnak így.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
