A világ összedől
Tanáraitól is ki-kijárt egy-egy döfés, de első szakmai gyakorlatukon a tisztálkodás szükségességének nyomatékos kihangsúlyozása már személyesen Devlának szólt. Többen is rápillantottak, ami egyértelművé tette, hogy nem képzelődik. Pedig nem ő jelent meg izzadságszagúan.
Romeo és baráti körének gúnyolódásait is el lehetett intézni egy vállvonogatással. „Mit lehet várni egy nagyromániástól?” Esetleg meg lehetett toldani egy édesanyjától tanult, fogai között szűrt szitokkal. A szakmai gyakorlat vezetőjével is „rendezte sorait”, amikor tapasztalta szorgalmát, rendszeretetét, igyekezetét. A legfájóbbak azok az esetek voltak, amikor látszólag pozitív színben tűntették fel. Hiába. A rejtett tőr, fájdalmas, nehezen gyógyuló sebet okoz.
Véletlen lett fültanúja annak, amikor padtársa, Saveta védelmébe vette.
— Hagyjátok már békén, habár cigány, elég rendes csaj…
Az, aki nem kisebbségi, vagy nem élt át hasonlót, talán nem is fogja fel, mitől döf annyira ez a mondat. Azok szemében, akik így fogalmaznak, sohasem leszel több egy jó patkánynál…
Egy másik gyilkos mondat egyik tanárától hangzott el, és az is abban a tudatban, hogy ő nem hallja.
— Még az a cigánylány is meg tudta tanulni, te miért nem?
Orsi a tizennyolcadik születésnapja alkalmából szülői engedéllyel bulit szervezett a Nattata üresen álló, fenyvesi házában. Devlát is meghívta. Együtt készültek, sminkelték egymást e nagy alkalomra. Legalább annyira izgult, mint az ünnepelt, hiszen első bulija volt. Valahol lelke mélyén azt remélte, madarat tolláról, embert barátjáról, s nem számít majd a származása.
Eleinte kissé félszegen ült az ismeretlen társaságban. Az ünnepeltet lefoglalta az érkezők fogadása, az ajándékok bontogatása, a szervezés, no és persze Dezső. Kapott az alkalmon, és főszerepet vállalt a szendvicskészítésben. A többi lány munka közben számára ismeretlen tanárokat, srácokat és kalandokat osztogatott, ő csak hallgatott. Mikor befejezték, a nappaliba vonultak, ahol már táncért harsogott a zene. Orsi elkapta a kezét, és behúzta őt is a körbe:
— Ne különcködj! Bulizni jöttél!
Néhány gyorsabb szám után hirtelen lelassult a ritmus. Épp vissza akart ülni a helyére, amikor Laci útját állta. Érezte, meggyorsul a szívverése, amint a fiú hozzásimul tánc közben. Ám az erősítő beadta a kulcsot. Amíg Laci és Dezső lelket próbáltak verni az elektronikába, Csaba simult mellé a kanapén. Eddig soha senki, és most már a második ügyes legény csapja neki a szelet… Egy ideje már kiheverte az eljegyzése felbontását. Ám amikor ismét életre kapott a zene, és Zsolt is felkérte, majd az előző kettőnél merészebben kezdett nyomulni, megkondult benne a vészharang. Épp vége lett a számnak, amikor Orsi elhívta, jöjjön vele a fürdőszobába.
— Vigyázz, a fiúk fogadást kötöttek…
— Rájöttem. Csak egy cigánylány vagyok, akit meg lehet dugni, majd a puskádra húzni egy rovást.
— Ne becsüld le magad! Aki megismer, megtalálja benned az értékeket.
— Ahhoz előbb meg kell ismernie. De ki akar? — kérdezte keserűen.
— Szégyellem magam, mert…
— Nem láthattad előre. És veled nem ilyenek. Hazamegyek…
— Ne fuss el gyáván. Leckéztesd meg őket! Én pedig gondoskodom róla, hogy… — mutatta táskájában a fényképezőgépét. — A régi csűrben még van széna, Nattata a nyáron kért Bajkó bácsitól, mert szerettem a szénában aludni. — Devla elnevette magát.
Csaba, amint felért a létrán, körülnézett. Senkit sem látott a padláson. Kipróbálta a szalmát, úgy találta megfelelő, majd gondolt egyet, és az egyik sarokba húzódott. Ami azt illeti, elég hűvös lesz itt levetkezni, de hát nem is muszáj… — Eddig ért a gondolatmenetben, amikor egy árny takarta el azt a kevés fényt is, ami a padlásajtón át behatolt. Devlára várva nagy volt a meglepetése, amikor egy izgató női mell helyett Zsoltba markolt.
— Te marha! Mi a francot csinálsz?
Azonnal rájött, hogy Devla nemcsak az ő kezébe csúsztatott egy „öt perc múlva a padláson a szénában…” — tartalmú cetlit.
— A büdös kurva! — fakadt ki Csaba. — Kibaszott velünk!
— Ezért megfizet! Velünk ne járassa a bolondját!
Rövid haditerv után Zsolt indult előre. Ám lábát a felfele igyekvő Laci fejére tette. Vaku villant, vihogás hallatszott, majd többen is kitódultak az udvarra.
— Ti mit kerestetek ott?
— Kigombolt inggel?
— Hárman fiúk?
— Ma van a napotok?
Csak úgy záporoztak a megjegyzések. Egész éjjel szívatták őket. A bosszút viszont el kellett halasztani, Devlának ugyanis már hűlt helyét találták. Ám hetekig rajtuk röhögött az egész suli. Az ünnepeltnek arra is volt gondja, hogy felhívja a figyelmüket:
— Ha netán valami idióta bosszút találtok ki, kiteszem a facebookra! Ti kezdtétek a fogadással!
Orsi sikeres felvételije Kolozsvárra, a német-angol szakra, fájdalmasan érintette még akkor is, ha skype-on tartották a kapcsolatot, és amikor hazalátogatott, mindig beugrott Nattatához egy kis zenélésre. Tízedik osztály karácsonyától tanár irányította zenei fejlődését. Ez volt karácsonyi ajándéka. Ennek érdekes hozománya lett a következő nyáron.
Balkáni kisebbségi találkozó színhelye volt Brassó. Hat balkáni ország egy-egy városának kisebbségi diákjai vettek részt rajta. Az esemény fénypontját, a folklórversenyt, gitártanára szervezte. Amikor megbetegedett az a brassói lány, akinek cigányzenét kellett volna előadnia, Devlát hívta be helyette. Nem egykönnyen állt kötélnek. A tanító bácsit is fel kellett hívnia telefonon a meggyőzéséhez. Ekkor vallotta be az öregnek, az egykori falunapokon való szerepléskor mit?l makacsolta meg magát, miért nem vállalta el soha többé a szereplést.
— Akkor az emberek magyar dalokat akartak hallani. Most az eredeti roma kultúrára, nem a magyar cigányzenére kíváncsiak. A Dzselem! Dzselem!-nek akarnak tapsolni! — érvelt az öreg.
Végül beadta a derekát. Amikor ő került sorra, és a nevét hallotta, érezte, elszorul a torka. Soha nem állt még ennyi szempár kereszttüzében. A Brassói Opera nézőtere tömve volt. Letérdelt, sarkára ereszkedett, ölébe vette gitárját. Valaki a szervezők közül odaszaladt, és alacsonyra állította a mikrofont. Ez az intermezzo időt adott összeszedni bátorságát. Lehunyta a szemét, majd énekelni kezdett. A Dzselem! Dzselem!-et át kell érezni. A felharsanó vastaps térítette magához.
Másnap, a délutáni hírek alatt, épp az üzletben járt. Amikor hazaért, a tanító bácsi ezzel fogadta:
— Láttalak a tévében!
— Mit mondtak?
— „Românca Kánálász Éliszábétá[1] a adus cinste ţării noastre, câştigând locul întâi la acest prestigios concurs.[2]” Aztán mutattak egy részletet az előadásodból.
— Igen? Érdekes. A riporter tegnap így szólt utánam: „Brávó, te cigánylány! Ügyes voltál!”
A nyári vakációban az osztálytársaival nem találkozott. Az új iskolai évad kezdésekor kérdezett rá az egyik:
— Valaki azt mondta, látta a tévében, hogy a balkáni kisebbségi találkozón, tőlünk a suliból egy lány cigánydalokat adott elő. Te voltál?
— Én.
— Valami díjat is nyertél, ugye?
— Igen — felelte, de a kérdező már nem várta meg a választ.
A legközelebbi felkérésnek nem tett eleget. A vita közte és gitártanára között, e témán kenyértörésig fajult.
— Kár, mert zenei karriert futhatnál be…
Romeo megbukott. A tanárok inkompetenciájára hivatkozva, szülei átíratták egy másik középiskolába. A hangadó eltűnésével Devla körül érezhet?en felengedett a légkör, de továbbra is magányos maradt. Fájó szívvel hallgatta a mellette folyó délutáni, esti, hétvégi programok szervezését, melyekből nem tudta kivenni a részét. Aztán ott voltak a vakációs tervek, utána a kalandokról való beszámolók, a fényképek… újabb tüskék a lelkében. Hiába, ő egy más világból való.
Irigykedve nézte a folyosón összeölelkező iskolatársait is, a kéz a kézben távozókat és az elcuppant csókokat. Talán ez még jobban fájt, mint a barátok vagy vakációs kalandok hiánya, még mélyebbé tette magányosságérzetét. Az osztályon kívül talán még akadt volna fiú, aki közeledjen hozzá, de ő minden gadzsó szemében az olcsó kalandvágyat vélte látni, s rögtön sündisznóvá vált. Ha az öreg, vagy Orsi efelől érdeklődtek, rögtön begubózott. Látták, hogy kerüli a témát, nem erőltették.
Sajnos a tanító bácsi egészségi állapota egyre romlott. Belenyugodott volna már a kerekesszékbe, de fájdalmak gyötörték. A bénulás sajnos a vizeletürítésére is kihatott, ezért folyamatosan katéterezték, az viszont állandó fertőzéssel járt, amit kezelni kellett. A legnagyobb problémát azonban a szíve okozta. A szedentarizmus pedig nem tett jót a beteg motornak. Fél évvel Devla érettségije előtt végleg leállt. Egy pénteki napon kísérték utolsó útjára. Még segédkezett az estébe húzódó halotti tornál a felszolgálásban, majd hazament az üres lakásba.
Ha meghal egy egyedül élő idős rokon, a hozzátartozók számára elérkezik egy nagyon fájó pillanat. Mi az, amit megtartunk a holmijából, és mi az, amit nem? Meg kell válni sok „fölösleges” kacattól, amelyek csak az elhunyt számára jelentettek értéket, de meg kell menteni sok mindent, ami emlék. A ruháit már nem veszi fel senki. A kerekesszékre remélhetőleg senkinek sem lesz már szüksége a családban, s az üresen maradt lakásnak új rendeltetése lesz. Számba kell venni mindent, ami itt van, és sokat nem lehetett halogatni, mert Orsi csak a temetésre utazott haza, s neki is lehettek kötődései.
Zajzoniék Devlát a nappali közepén találták egy halom holmin trónolva. Az évek során felgyűlt a ruhatára, melynek nagy részét egykor barátnőjétől kapta, használati tárgyai… és ölében a gitár. Nézte az üresen maradt kerekesszéket, mely már nem kérte, hogy énekeljen. Nem dohog neki: „Rosszabb vagy, mint egy feleség!” —, amikor beleerőszakolta a gyógyszereit, vagy…
A kulcs, majd a nyíló ajtó hangjára se állt fel, csak hátrafordult köszönni.
— Te mit csinálsz itt?
— Nincs, amibe csomagoljak…
Hát igen… A munkahelye megszűnt. A közeli hozzátartozó elvesztése miatt érzett fájdalom önzővé teszi az embert, nem igazán tud más bajával törődni. Vele most mi lesz?
Orsi könyörgő szemekkel nézett, hol édesanyjára, hol édesapjára, ők pedig egymásra. Itt lakhatna továbbra is még egy fél évet, de miből? Eddig az öreg tanító nyugdíjából éldegéltek ketten. Ám Kanalasné nem tudja majd finanszírozni az ittlétét, és a tizenkettedik osztállyal és érettségivel járó költségeket. A szociális ösztöndíja is édeskevés erre. Most, az érettségi előtt maradjon ki? Tényleg kárba veszne az öreg minden erőfeszítése. Tényleg igaza lenne a tamáskodóknak, ő is olyan, mint a többi cigány…
Devla letette kezéből a gitárt, majd szembefordult Zajzoniékkal.
— Szeretnék kérni egy bőröndöt. Kölcsön… Visszahozom — szólt fakó hangon.
Szemében megcsillant a könny. Állt ott, mint aki azt várja, hogy a sors kezét?l alatta nyíljon meg a Föld. Orsi eközben meglátta a két babájukat a polcon; a koldushercegnőt és a pompás indiai ruhába öltöztetett fababát. Odalépett, és a kezébe vette barátságuk jelképét. Itt akarta hagyni… Devlára nézett, aki épp válaszra várva a szemüvegét törölgette. Talán nem mert felnézni az elutasítástól való félelmében…
Következik: Egy gadzsi cigánylány
[1] Kanalas románul olvasva Kánálász. Elisabeta (ejtsd Éliszábétá) az Erzsébet román megfelelője.
[2] A magyar fordítás nem adja vissza teljesen a román szöveget. Valahogy így fordítható: Kánálász Elisabeta, a román, dicsőséget hozott hazánknak, és megnyerte az első díjat e rangos versenyen.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
