Mindig olyan embereknél vállalt munkát, akik majdnem olyan szegények voltak, mint ?k. Szívesen segített a falu elesett öregjeinek. Még ha tudtak volna fizetni, akkor sem fogadott volna el pénzt a munkáért. De nem kellett ett?l tartania, mert egyiknek sem volt még egy lyukas garasa sem. Fizetés helyett csak hálálkodtak. Sajnos ez nem segített Terkán.
Mégsem bánkódott miatta. Szívesen tett–vett ezeknek az embereknek a háza tájékán.
Egyik nap is a szomszéd öregasszony kertjében kapálgatott, és a munka végezetével bement a házacskába.
— Öreganyám, végeztem a munkával. Holnap nem jövök, mert el kell mennem Rezka nénémhez segíteni, az alvégre. Üzenjen, ha majd megint gazos lesz a kert. Jövök és rendbe teszem — mondta és elindult az ajtó felé.
— Várjál, te lány! — marasztalta az öregasszony. — Nem fizettem ki a napszámodat.
— Jó szívvel tettem. Örültem, ha segíthettem Kendnek — válaszolta szerényen.
— Nem úgy van ám az, Terka. Aki egész nap dolgozott, annak fizetség jár. Itt ez a macska, neked adom.
— Ugyan mit kezdjek vele? – nevette el magát Terka. — Szegény vagyok, nekem sincs, mit ennem. Mit adjak neki, ha megéhezik. Még az egerek is elpártoltak t?lem, olyan üres a kamrám.
— Azért csak fogadd el! Meglásd, még jó lehet valamire!
Az öregasszony nagy nehezen rábeszélte a lányt, hogy fogadja el.
Otthon bevitte a konyhába, és rámutatott a kemence melletti sarokra:
— Itt lesz a helyed, de élelemr?l magadnak kell gondoskodni. Szegény vagyok, nem tudlak etetni.
Ekkor a macska a nagy szemeivel a lányra nézett, és mondta:
— Édes gazdám, nem is kérek enni. Inkább majd én látlak el mindenféle finomsággal, amit csak szemed, szád megkíván.
Terka el?ször azt hitte, hogy nem jól hall, ezért csodálkozva megkérdezte:
— Te tudsz beszélni?
— Édes gazdám, én nem akármilyen macska vagyok. Majd meglátod, milyen jó sorunk lesz, ha követed tanácsaimat.
A lány hitte is, meg nem is, amit a macska mondott. Nem kérdez?sködött tovább, fáradt volt, és gyorsan lefeküdt. Reggel korán kellett kelnie, várta a munka.
Az álom hamar elnyomta, és els? kakaskukorékolásig fel sem ébredt. Úgy aludt, mint a bunda.
Felébredve, álmosan kibotorkált a konyhába, és ott az ámulattól szinte földbegyökerezett a lába. Az asztal roskadásig teli volt pakolva, finomabbnál, finomabb enni és innivalókkal. Azt hitte, hogy káprázik a szeme.
— Egyél, édes gazdám! — biztatta a macska. — Lakjál jól, mert ma rengeteg munka vár rád a nénédnél. Ne félj, abban is segítek neked.
Terka jól bereggelizett és elindult az alvégre a rokonához.
Azt kell tudni, hogy nénikéje nagyon irigy asszonyság volt. Szerette, ha valaki ingyen dolgozik nála. Ezért is szokta unokahúgát hívni, ha valami munka akadt a ház körül. Sokszor még enni is elfelejtett adni a lánynak, vagy azt füllentette, hogy a szomszéd kutyája felfalta az ebédet, míg kint volt a kertben.
Terka sohasem panaszkodott, s?t, ha volt egy kis harapnivalója, akkor azt is megosztotta a nagynénivel.
A reggelit nem bírta megenni. Fogta a maradékot és belekötötte egy nagy asztalkend?be, majd magával vitte az elvégre.
— Jó, hogy jössz, te lány — fogadta mogorván a nagynéni. — Dobd le a cuccodat, és irány a kert! Ma estig végezni kell a krumplikapálással, de jó lenne, ha mást is tudnál segíteni. Sajnos, ma sem f?zök ebédet, üres a kamra, ami mégis bent van, azt el kell rakni télire.
— Ne bánkódjék ezen nénikém — mondta vidáman Terka. — Nézze, mennyi elemózsiát hoztam! Fél falunak elég lenne.
Az asszonyságnak fennakadt a szeme, meglátva a rengeteg reggelir?l megmaradt ennivalót.
— Te lány, csak nem loptad valakit?l? — kérdezte gúnyosan.
Terka mindent részletesen elmesélt a nagynéninek, és nekilátott kapálni a krumplit.
Az irigy asszony elhatározta, hogy akármi áron is, de megszerzi a macskát.
Dél felé járhatott már az id?, amikor a nagynéni mézes-mázos szavakkal a lányhoz fordult:
— Terka, drága galambocskám, szépséges virágszálam — így még sohasem beszélt vele. Mindig durva, rövid szavak jöttek csak ki a száján, ha véletlenül szólni kellett. — Ne dolgozz olyan szaporán! Pihenj egy kicsit! Nézd, hoztam a közeli forrásból friss, hideg vizet.
A lány nagyon megörült. A forró napon igen megszomjazott. Jól esett neki a víz. Ellenben azt nem tudta, hogy nénikéje altatót csöpögtetett bele, amit?l azonnal mély álomba merült. A nagy diófa alá fektette le nagynénje.
— Aludjál csak, galambocskám! Addig én elmegyek a házadba, és elhozom azt a csodamacskát. Jobb helye lesz nálam, mint a te viskódban. Teletömetem vele a kamrámat finom ennivalóval, és minden nap degeszre tömhetem a bend?met.
Alig várta, hogy megkaparintsa a macskát. Futva ment Terka házacskájához, ahol a cicus kint a tornácon sütkérezett a napon, mintha csak ?t várta volna. Ill?en köszöntötte a nagynénit:
— Hozta Isten, asszonyság! Bizonyára Terka gazdám nagynénikéjének tetszik lenni. Mi szél hozta szerény hajlékunkba?
— Most nincs id?m elmagyarázni — mondta kurtán. — Majd otthon megtudod.
Egy gyors mozdulattal a mit sem sejt? macskát belevágta a magával hozott zsákba, és elindult vele haza.
Megérkezve kivette a macskát, és megparancsolta neki, hogy azonnal rakja teli asztalát enni és innivalóval, mint Terkának.
A macska nem ellenkezett, s?t úgy látszott, szívesen teljesíti, amit új gazdája parancsolt. Csak annyit kért, amíg teljesíti a kérését, menjen ki a házból.
— Ha csak ezen múlik — egyezett bele az asszony.
Kiment a kertbe, hogy ellen?rizze Terkát, hogy vajon alszik-e még.
A kert határos volt a postaúttal, ahol éppen akkor lovagolt el népes kíséretével a királyfi. Mindjárt meglátta az alvó lányt.
— Mily szép teremtés! — kiáltott fel és megállt a kerítésnél. — Feleségnek való leányka ez. Nemde, édesapám?
— Az bizony, édes fiam, az Isten is feleségnek teremtette ezt a szépséges leányzót.
— Tudja mit, édesapám, úgyis n?sülni szándékozom, megkérhetné a kezét.
— Jaj, fiam, szívesen megtenném, de te is jól tudod, mifajtánk csak olyan leányt vehet el feleségül, akinek ereiben úri vér csörgedezik. Róla már messzir?l látszik, hogy cselédlányka.
— Nem úgy van ám, királyi fenség — ugrott fel a kerítésre a macska —, ez a leányka egy királykisasszony, és csak pihen a diófa alatt. Mindjárt indul vissza a palotájába.
— Nocsak, nocsak, hol van a palotája? — csodálkoztak el az emberek.
Az irigy nagynéni ezeket meghallva ijedten próbálta menteni a menthetetlent.
— Fenséges királyom, könyörögve kérem, ne hallgasson erre az ostoba macskára. Azt sem tudja, mit beszél. Még az egerészést sem lehet rábízni, annyira ügyetlen.
— Na, na! — horkant fel a macska. — Menjen csak be a házba, és mindjárt látni fogja, hogy minden egeret megfogtam. Valamennyi ott van a kend asztalán.
— Erre már én is kíváncsi vagyok — mondta a király, és fiával bementek a nagynéni házába.
A nevetést?l majdnem szétpukkantak, amikor az asztalon szépen feltálalva porcelán tányérokon meglátták az egereket, némelyiknek még a farka mozgott is.
— Nem beszélt ostobaságot a kend macskája — nevetett a király. — Menjen be maga is asszonyság, odabent várja a finom lakoma — majd a fiához fordult. — Na fiam, kövessük ezt a macskát, aki elvezet bennünket a királykisasszony palotájába.
A szolgák az alvó Terkát berakták egy aranyhintóba és elindultak, amerre a macska mutatta az utat.
Hamar a lány házacskájához értek, de akkor az már nem volt szerény hajlék, hanem a helyén egy meseszép épület állt. Talán még a királynak sem volt ilyen. Minden drágak?vel, arannyal, ezüsttel volt kirakva.
A jelenlev?k ámulva nézték a csodát. Közben Terka is felébredt, és meglep?dve nézett körül.
— Hol vagyok? Vagy tán még mindig álmodom?
— Ez már nem álom, édes drágaságom — hajolt föléje a királyfi. — Egy életem, egy halálom, ha akarod, ha nem, feleségül veszlek. Ezt már édesapámmal is megbeszéltem. Mához három hétre megtartjuk az esküv?t. Ugye nem mondasz nemet?
A lány nem akarta elhinni, ami körülötte történik. Azt gondolta, hogy csak tréfálnak vele, és már el akart futni, mikor a macskája a fülébe súgta:
— Drága gazdám, fogadd el az ajánlatot, és mondjál igent!
A lány hol a királyfira, hol a macskára nézett. Igazából nem tudta, mi tév? legyen? Végül a király fia annyira megtetszett neki, hogy boldogan omlott karjaiba.
Olyan nagy lagzit csaptak, hogy a világ nem látott olyat. Aki csak élt és mozgott, az mind hivatalos volt. Én is ott voltam, és jól telitömtem bend?met a sok finomsággal, amivel a macska megvendégelte a násznépet.
Csak Terka nagynénje nem volt, mert szégyellte magát, miután az emberek megtudták milyen étket szolgált fel neki a beszél? macska. Amikor véletlenül kimerészkedett az utcára, mindenki ujjal mutogatott feléje, és gúnyosan megkérdezték t?le: „Milyen volt az egerekb?l készült, finom lakoma?”
Itt a vége, fuss el véle! Mesém is véget ért, menjetek szépen aludni! Jó éjszakát, gyerekek!
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:11 :: Adminguru
