Öreg platánfák alatt felsír az élet,
hol mezítlábas szegénység él szabadon,
nyári hajnalon fagytól nem fél a lélek,
bódultan alszik még a parkbéli padon.
Keserű a sors, egy szatyorban mindene,
kivert kutyaként reggel kukában kutat,
nem érzi álmában, hogy létért küzdene,
felébredve sem talál többé kiutat.
Öreg platánfák alatt múlik az élet,
telnek a napok, lassan újra itt a tél,
nincstelen lélek már nem látja a szépet,
rezzenéstelen arca haláltól sem fél.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.02. @ 12:26 :: Bakos Erika