Szembesülni önmagunkkal. Az időt hívni segítségül, vagy talán tanúnak? Önigazolásnak?
Ez nem így megy, nem lehet két szóval elintézni! Visszakúszik a gyorsuló időben. Megfigyelted már? Minél lassúbbá válik életed üteme, annál gyorsabban múlik az idő. Fordított arányosság. Gyermekként ismerkedsz az élettel, nem tudod még elválasztani a hasznosat a haszontalantól. Ismerkedsz a világgal, van rá időd. Olyan lassan halad.
Így. IDŐ! Csupa nagybetűvel. Mert érzékeled, de tetten nem érheted! Könyörögsz anyádnak, öt percre jöjjön be. Nagyon sok öt perc — mondja, nem ér rá. Alkudsz: akkor csak egyre. Bejön. Megmutatja az órán mennyi az öt perc. Tetten akarod érni az időt. Kitartóan nézed az órát, várod az idő mozdulását. Még nem értesz az órához, még alig vagy négy, de az idő az nagyon érdekel. Úgy múlik el az öt perc, hogy nem látod a mozgását. Miért nem? Az idő az egy olyan hatalom, ami nem hagyja magát rajtakapni az idő láthatatlan. Csak az látszik, amit közben teszel. Az se mindig.
Akkoriban jössz rá, hogy nem egyforma a sebessége. Mert alighogy, és még mindig. Ezek a szavak is az idő gyermekei. Jaj de sokszor hallod, míg az igazi értelem megszületik, az elmédben s akkor már tudod, ez tiszta filozófia. Itt még messze vagy tőle, de a csírája benn van a tudatodban. Nagy magányodban tapasztalsz olyan törvényeket, olyan tudást, ami az életbe majd csak húsz, harminc év múlva nyer értelmet. Akkor jössz rá, életed hajnalán már megtapasztaltad, csak nem volt meg hozzá a tudásod.
A jó meleg Napra gondolsz, nemrégen kelt fel, még eléggé vörös, de már van ereje, a kezed elé teszed, átvilágítja, látod a kezed apró csontjait, napokig eljátszol vele, mindig és mindig. Nagy tapasztalás és nagy kitartás, a jutalom majd a felsőbb iskolában sokat ér, te tudod és láttad, az egy korai kísérlet, és tapasztalás, amit nem mos el az idő. Gyűjtöd magadba a tapasztalatot, még nem tudod, emlékké válik, ebből épül fel az életed. Apró morzsák, apró rezzenések, külön nem érnek semmit, viszont egy idegszálra fűzve kitesznek egy életet. Most még nem tudod, milyen sokat jelentenek, jellemed csiszolják, formálnak. Jót, rosszat raknak rád. Kezdesz megismerkedni a felelősséggel, már te vagy a nagyobb, már neked kellett volna jobban figyelni.
Gyakrabban kapsz ki anyától. Megszokod, apa messze dolgozik.
Anya mindent bíró asszonyi küzdelmét még nem érted, csak látod, a férfi nélküli heteken. Egész fiatalsága csak robot. Férje kéthetente egy napig van vele, kiégetté frusztrálttá teszi. „Csak gyereket csinálni jár haza, meg tiszta ruháért” — mondja, a munka a ház körül és a gyerekek rá maradnak. Ideges türelmetlen, hallgatja a pletykákat és nincs kivel megbeszélni a gondokat, mert gond az van, több mint kellene.
Ilyen a viharsarki asszonyok, s a háború utáni gyerekek élete. Nem szép, alig van ennivaló, egészséges az életmód, mezítláb járunk, télen kapca, gumicsizma, esetleg bakancs. Csoki? Azt se tudjuk mi fán terem. Erre nem jártak amerikai katonák. A cukrot helyettesíti a melaszos* kalács, meg a cukros málé**. Kezünket melegíti a kemencében sült hajába krumpli. Ha beértél a tanterembe a kesztyűd a reggelid. Néha sült tök, hetente egyszer lángos, zsírosan, jól megsózva. Ebéd hetente akár háromszor is bab, bab és bab. Szombatonként krumplipaprikás néha kolbásszal, néha galuskával. Vasárnap van tyúkleves, van pörkölt, sok galuskával, sok hagymával, alig zsírral.
Szegény anyám mondta, akkor volt nyolcvanhat éves „annyi zsírt teszel alá, a háború után egy hétig főztél volna belőle”. S milyen igaza volt, úgy finom, szaftosan, nem vizesen. Jó néha visszanézni. Számvetés? Még nem, még nincs itt az idő, de ballagunk felé. Megint az idő! Hiába! Az idő az a kezdet és a vég! * =Cukrot tartalmazó, cukorgyártási melléktermék ** =Kukoricalisztből készült kalács, melegen finom, hidegen kemény, mint a beton
Legutóbbi módosítás: 2012.08.27. @ 18:55 :: Győri Irén
