Ma ugyanúgy megyek neked,
ugyanakkor ütközöm beléd,
mint tegnap,
akár tegnapelőtt;
egy fáradt ág
támasztékot keres
rajtam,
rezzenetlen.
Szűkölve férünk el,
a felesleget lehántjuk
lényünk képlékenységéről,
s akkor
és ott,
egymásra találunk.
Látom, újra lombozódsz,
pedig a tavasz elmúlt.
Hátam mögött
vakvágtába torkollt
milliónyi céltalan ösvény,
megtaposott lábnyomaiba veszek.
Most nem hunyorgok,
ha a Naptól kiég a szemem,
égjen csak tovább!
Nyári fülledtség
a bizalmába fogad;
közeli árnyak
civódása hallatszik,
egyre távolodva
óva intő fenyőkarok
lelombozódó bánatától.
***
Fülöp, Fülöp,
vágtass hozzám!
Játsszuk el,
te vagy a fiam,
én meg az anyád.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.02. @ 08:40 :: Horváth Nóra
