Nyájas nem vagy, az odaadás hallgatagabb.
Versért gubbasztok, engesztelni is – engedj,
szívedbe apránként költöznék beljebb. Úgy!
Szemeidet könnyeimmel aggatom tele, látod,
értünk remegnek, szerelmet kiölni nem lehet.
Maszklevett arcod fehérre vált, szemed villog.
S míg simogatással pótolom, mit üvöltve kérsz,
felkaplak, szárnyalunk, s ahány nyakon csípett
felleg ömlik ránk, szusz-kihagyás is türelmi véna,
lelkesülve megfordulunk: együtt átélhet? célban.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.27. @ 07:50 :: Marthi Anna