Napjaink történelmi paradoxona, hogy
nagyobb épületeink vannak, de kisebb lelkünk;
szélesebb autósztrádáink, de keskenyebb agyunk.
Többet költünk, mégis kevesebb, amink van;
többet vásárolunk, de kevésbé örülünk.
Nagyobb házaink vannak, családunk mégis kisebb,
több a kellékünk, és kevesebb az időnk;
több állásunk van, de kevesebb eszünk,
több ismerősünk, kevesebb ítélőképességünk;
több szakértőnk, több problémánk,
több orvoslás, kevesebb egészség.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk,
meggondolatlanul kőltekezünk,
keveset nevetünk,
túl gyorsan hajtunk,
túlontúl felideskedünk,
túl későn fekszünk, túl fáradtan ébredünk,
keveset olvasunk, sokat tévézünk és
keveset imádkozunk.
Megsokszoroztuk gazdagságunkat, elvesztettük értékeinket.
Sokat beszélünk, ritkán szeretünk és gyakran gyűlölünk.
Megtanultunk létezni, de nem tudunk
élni.
Éveket adtunk az életnek, de nem életet az éveknek.
Eljutottunk a Holdig meg vissza, de nehezünkre esik
átmenni az úton, vagy megismerkedni
egy szomszéddal.
Meghódítottuk a Világűrt, de nem a bennsőt.
Nagyobb dolgokat vittünk véghez, de nem jobbakat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet.
Meghódítottuk az atomot, de nem az előítéleteinket.
Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Többet tervezünk, kevesebbet alkotunk.
Több számítógépet gyártunk, hogy több információt
tároljon, hogy annyi másolatot készítsen, mint eddig
soha, de egyre kevesebbet
komunikálunk.
Ez a fast-food-ok, és a lassú emésztések
ideje; nagy emberek, és kicsinyes természeteké;
gyors profitok és felületes kapcsolatoké.
Mostanában két jövedelmünk van, de
több válóperünk,
szebb házunk, de szétrombolt otthonunk.
Ez az idő a gyors kirándulásoké,
az egyszer használatos pelenkáké,
lyukas garasos moralitásé, egy éjszakás kalandoké,
túlsúlyos testeké, és bármilyen állapotot előidéző
bogyóké,
boldogságtól a nyugalomig és a halálig.
Ezek olyan idők, mikor túl sok a kirakat,
de belül semmi.
Olyan idők, mikor a technológia elviheti neked
ezt a levelet, és mikor
eldöntheted
hogy megosztod-e ezt az álláspontot,
vagy kitörlöd ezeket a sorokat.
Ne feledj több időt tölteni szeretteiddel,
mert nem lesznek melletetted örökké.
Ne feledj egy jó szót szólni a gyerekhez, aki
tisztel, mert nem sokára nagyra nő és elmegy
mellőled.
Ne feledd el megölelni a melletted lévőt,
mert ez az egyetlen kincs amit szívből adhatsz,
és nem kerül
semmibe.
Ne feledd azt mondani “Szeretlek” szerelmednek,
és azoknak az embereknek akiket szeretsz,
de főként szívből mondani.
Egy csók és egy ölelés enyhíti a fájdalmat, ha
őszinte.
Ne feledd kézen fogni szeretteidet, és megbecsülni
a pillanatot, mert egy napon már
nem lesznek melletted.
Legyen időd szeretni, legyen időd beszélni, szánj
időt arra, hogy megoszd másokkal értékes
gondolataid.
———————–
Paradoxul zilelor noastre
“Paradoxul vremurilor noastre în istorie este ca avem:
cladiri mai mari, dar suflete mai mici;
autostrazi mai largi, dar minti mai înguste.
Cheltuim mai mult, dar avem mai putin;
cumparam mai mult, dar ne bucuram mai putin.
Avem case mai mari, dar familii mai mici,
Avem mai multe accesorii, dar mai putin timp;
avem mai multe functii, dar mai putina minte,
mai multe cunostinte, dar mai putina judecata;
mai multi experti si totusi mai multe probleme,
mai multa medicina, dar mai putina sanatate.
Bem prea mult, fumam prea mult,
Cheltuim prea nesabuit,
Râdem prea putin,
Conducem prea repede,
Ne enervam prea tare,
Ne culcam prea târziu, ne sculam prea obositi,
Citim prea putin, ne uitam prea mult la televizor si
ne rugam prea rar.
Ne-am multiplicat averile, dar ne-am redus valorile.
Vorbim prea mult, iubim prea rar si urâm prea des.
Am învatat cum sa ne câstigam existenta, dar nu cum sa
ne facem o viata,
Am adaugat ani vietii si nu viata anilor.
Am ajuns pâna la luna si înapoi, dar avem probleme
când trebuie sa traversam strada sa facem cunostinta
cu un vecin.
Am cucerit spatiul cosmic, dar nu si pe cel interior.
Am facut lucruri mai mari, dar nu si mai bune.
Am curatat aerul, dar am poluat solul.
Am cucerit atomul, dar nu si prejudecatile noastre.
Scriem mai mult, dar învatam mai putin.
Planuim mai multe, dar realizam mai putine.
Am învatat sa ne grabim, dar nu si sa asteptam.
Am construit mai multe calculatoare: sa detina mai
multe informatii, sa produca mai multe copii ca
niciodata, dar comunicam din ce în ce mai
putin.
Acestea sunt vremurile fast-food-urilor si digestiei
încete; oamenilor mari si caracterelor meschine;
profiturilor rapide si relatiilor superficiale.
Acestea sunt vremurile în care avem doua venituri, dar
mai multe divorturi,
Case mai frumoase, dar camine destramate.
Acestea sunt vremurile în care avem excursii rapide,
scutece de unica folosinta,
moralitate de doi bani, aventuri de-o noapte,
corpuri supraponderale si pastile care îti induc orice
stare, de la bucurie, la liniste si la moarte.
Sunt niste vremuri în care sunt prea multe vitrine,
dar nimic în interior.
Vremuri în care tehnologia îti poate aduce aceasta
scrisoare si în care
poti decide
fie sa împartasesti acest punct de vedere,
fie sa stergi aceste randuri.
Aminteste-ti sa-ti petreci timp cu persoanele iubite,
Pentru ca nu vor fi lânga tine o eternitate.
Aminteste-ti sa spui o vorba buna copilului care te
veneraza, pentru ca acel copil va creste curând si va
pleca de lânga tine.
Aminteste-ti sa-l îmbratisezi cu dragoste pe cel de
lânga tine pentru ca aceasta este singura comoara pe
care o poti oferi cu inima si nu te
costa
nimic.
Aminteste-ti sa spui “TE IUBESC” partenerului si
persoanelor pe care le îndragesti, dar mai ales sa o
spui din inima.
O sarutare si o îmbratisare vor alina durerea atunci
când sunt sincere.
Aminteste-ti sa-i tii pe cei dragi de mâna si sa
pretuiesti acel moment pentru ca într-o zi acea
persoana nu va mai fi lânga tine.
Fa-ti timp sa iubesti, fa-ti timp sa vorbesti, fa-ti
timp sa împartasesti gândurile pretioase pe care le
ai.
