Argassiban
Júliusi forróság van, idehaza 35 fok fölött mozog a hőmérséklet, de mi még ennél is melegebb országba utazunk. Nem először járunk Görögországban. Az ország olyan nagy, olyan változatos és annyi szigete van, hogy nem lehet betelni vele.
Ezúttal Zakynthosra, a Jón-szigetvilág harmadik legnagyobb, 40 kilométer hosszú, 20 kilométer széles, legdélibb szigetére repülünk. A véletlen műve ez, ugyanis a görög válság miatt szinte a felére értékelték le az utakat. A zakynthosi last minute nyaralások voltak most a legolcsóbbak. Ezen a szigeten még nem jártunk.
Az utazási irodák Zakynthos minden üdülőhelyén olcsó hoteleket, apartmanokat ajánlanak. Óriási a választék, mert a tavalyinak a felére csökkent a turisták száma. A szigetlakók ezért talán még az eddiginél is szívélyesebbek, mert meg szeretnék tartani jó hírüket, nem akarják elveszíteni a vendégeket, megélhetésüket.
A Jón-szigetek nevének eredete a görög mitológiában keresendő:
Történt egykor, hogy Zeusz beleszeretett a szépséges Io-ba. Héra féltékenységétől félve Zeusz – hogy megelőzze felesége haragját – hófehér tehénné változtatta Io-t. Héra valamit sejthetett, mert ajándékba kérte az üszőt, majd Io apját bízta meg annak őrzésével. Az átváltoztatott királylányt a százszemű Arguszra bízta, aki nem tudta, hogy saját lányának fogva tartója lett. Io úgy fedte fel kilétét, hogy belevéste nevét a földbe. Hermész kiszabadította a királylányt, de ő mégsem menekült meg, mert Héra egy bögöllyel tovább üldöztette. Bárhova is ment, a bögöly folyton a nyomában volt és csípéseivel kínozta őt. Így üldözte végig Görögországon, átúszva az Európa és Ázsia közti tengerszorost, a Boszporuszt. Innen ered a „tehén-átjáró” név. Io-nak végül Zeusz segítségével sikerült megszöknie és eljutni annak a tengernek a partjaihoz, amit róla Jón-tengernek neveztek el.
Zakynthos szigete a legenda szerint az első, itt letelepedett emberről, Dardanos király fiáról, Zakynhtosról kapta a nevét. Már a Krisztus előtti időkben ismert volt. Homérosz Illionnak (nem tévesztendő össze Ilionnal!), azaz erdő borította vidéknek nevezi, a maiak egyszerűen „Zanté”-nak hívják.
Érkezésünkkor a reptéren 40 fokos hőség és Magdaléna, a magyar idegenvezető fogad. Buszokkal visznek szálláshelyeinkre. Mi Argassiba megyünk. Ez a település csupán 4 kilométerre van csak a f?várostól, amely szintén Zakynthos nevét viseli.
Szállásunk nem tengerparti, de nincs messze tőle és a központtól sem. Hegyoldalban épült, csendes, tiszta apartman a miénk. A tulajdonosok érkezésünkkor elénk jönnek, kiosztják a szobakulcsokat. Légkondit bérelünk, becsukunk mindent, mert csak így lehet elviselni a rekkenő hőséget.
A házigazdákat egész nyaralás alatt csak érkezéskor és távozáskor látjuk, mert nagyon zárkózottak. ( Amúgy elégedettek voltunk velük, mert naponta takarítottak, másnaponként törülközőt és egyszer ágyneműt cseréltek.)
Ki sem csomagolunk, máris összehívja a társaságot Magdaléna, a telepített idegenvezető és sorolja a fakultatív kirándulási lehetőségeket. Mi csak egyetlen útra fizetünk be, a kefalóniai szigettúrára, mert azt a programot mertük egyedül felvállalni.
Argassi nagyon szép kis település. Dombjai, kertjei, utcái virágosak, épületei takarosak. Leanderbokrok, fenyőfák, datolyapálmák, narancs, citrom, füge – és olajfák illata keveredik különböző fűszernövények illatával.
Itt tudom meg, hogy a különleges, felső leveleiket színessé váltó bougainvilliákat arról a francia tengerészről nevezték el, aki Dél-Amerikából hozta át Európába ezt a csodálatos színekben pompázó növényt.
A tengerpart homokos, helyenként apró kavicsos, de nagyon keskeny. Nincs kiépített járda, ezért vigyázva kell közlekedni, mert a járműveket bérlő őrült turisták úgy robognak, mint a szél. Argassi egy 1895-ből származó régi híd maradványaival büszkélkedik. Ebben a kövekkel teli öbölben van a legtöbb strandoló, de mi egy kedves angol pár segítségével már az első nap rábukkanunk „saját” fürdőhelyünkre a Mimóza Hotel mellett. Szép kis szálló, de a napernyők és nyugágyak itt is üresen várják vendégeiket. A pár méter széles tengerparton kényelmesen elférünk, mert kevesen vagyunk. A homok finom aranysárga, a tenger lassan mélyülő és időnként melegebb, mint a levegő. A szálloda olajfái árnyékot vetnek a potyázó turistákra, így a 30-as faktorú fényvédővel leégés nélkül napozhatunk. Csak bajnak hoztuk magunkkal itthonról a napernyőt. Amúgy naponta 5 eurót kérnek érte, tehát ha nem találjuk meg ezt az árnyas helyet, akkor bizony szükség lett volna rá.
Argassi – különösen este – fantasztikus látványt nyújt, csodálhatjuk a fővárosi fényeket, a kivilágított hajókat.
Az utcákon egymást érik a tipikus, mediterrán hangulatú boltocskák, a helyi specialitásokat ígérő tavernák. Vendégcsábítók hosszú sora csalogatja a turistákat. Úgy érezzük, hogy mindenki bennünket akar megetetni. Nem olcsók az árak, de azért két alkalommal kipróbáljuk a helyi ízeket. Laci óvatos, marad a sokszor próbált gyrosnál és a szuvlakinál. Naponta variálja, hol csirkehúsból, hol sertésből készítteti el. Én merész vagyok, s a bár a sziget jellegzetes étele a nyúl és a fokhagymás sarsta, ezeket mégsem kóstolom meg, viszont nagyon szeretem a tintahalat, s ezt a finomságot most sem hagyom ki. Az egyik tavernába tréfás, bohóckodó tulajdonos invitál. Már a külön-produkcióért is megéri bemenni hozzá. Jó nézni, ahogy vadássza a vendégeket. Itt sok a görög, s azt mondják, hogy ott a legjobb a étel, ahol a helyiek esznek. Nem csalódunk. Ropogós ízletes a kalmári, frissen sütik a csirkét.
Egyébként a mellettünk lévő Hotel Krinasban eszünk, vásárolunk. Családi vállalkozás ez, olcsó a boltjuk, sok mindent megkapunk itt: gyümölcsöt, péksüteményt, emléktárgyakat… A kis kerti étteremben kihasználjuk az internetezési lehetőséget is. Hétvégére egészen összebarátkozunk Danával, a család egyik hölgytagjával, aki a környék legolcsóbb és legfinomabb gyrosát készíti. Törzsvendégek leszünk.
Életember először kóstolom meg a lambit, a sült báránybordát. Dana férje istenien süti. (A báránysütés a férfiak dolga!!) – No patata!– vagyis krumpli nélkül kérem. Minden nap eszünk görögsalátát, fogyasztunk valamilyen gyümölcsöt.
A szigeten évente kétszer terem a narancs, mézízű a sárgadinnye. A konyhák elmaradhatatlan kelléke a hatalmas méretű édesvízi hagyma, a saláták fontos alapanyaga. A “Zante-ribizli” pedig egy kicsi, édes, mag nélküli szőlő, mely őshonos a szigeten. Megkóstoltam, nagyon finom volt.
Régebbről már ismerjük a jellegzetes görög italokat, az Ouzót, a Metaxát – de kinek van kedve rövid italt inni ebben a hőségben? A jellegzetes görög bort a retsinát már első görög üdülésünkkor megkóstoltuk, de ilyen ízű borral még mérget sem vennék be, pedig akkor már nem a dolgok íze a fontos. Imádjuk a frappét, vacsora után pedig jól esik egy-egy pohár Mythos sör, ám Dionüszosz földjének mégiscsak fő itala a bor. Helyi specialitás a Verdea nevű. Azt írják róla, hogy zölden szüretelt szőlőből készül, ezért valamiért azt gondolom, hogy zöld színű. A zöld üvegben annak is látszik, de kiöntve borostyánszíne van. Kicsit csalódom, de miután megkóstolom, nem bánom, hogy megvettük. Sokkal finomabb és olcsóbb, mint a retsina.
A szállodákban és a tavernákban alig akad vendég, némelyik már ki sem nyitott az idén. Élőzenét nem találunk sehol, pedig a vendéglátóhelyek egész nap nyitva vannak. Főétkezés a vacsora. A görögök szeretnek tavernákban enni, de bizonyosan a válság miatt, az idén ők is ritkábban vacsoráznak ezeken a helyeken.
Amikor a kabócák elhallgatnak, Argassi is elcsendesül.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Péter Erika
