Kedves Anna! Engedd meg, hogy segítsek. Ebben a jó kis karcolatban zavaróan sok a VOLT és az EGYMÁS. Javasolnám a következ?t: Vékony pulóverét átjárta a hideg, ? mégsem… Határtalan várakozással és egy kis félelemmel telve gondolt s másnapra… Elhessegette aggodalmát. Kérlek, ezt és a többit is gondold át, aztán várom vissza, mert ez csupán stilisztikai apróság, ám lényeges!
Tél volt. Kint állt az udvaron. Csak egy pulóver volt rajta, mégsem érezte, hogy fázik. Élvezte, ahogy a hópihék lassan hulltak az arcára.
A másnapra gondolt. Tele volt várakozással, és egy kis félelemmel is.
Mi lesz akkor, ha…? Elhessegette magától ezt a gondolatot.
Már egy hónapja érezte, hogy valami megváltozott legbelül. Nem akarta, küzdött ellene. Rá kellett jönnie, hogy nem tudja már megállítani a szélvihart, ami a szívében dúlt.
Felnézett az égre, mintha a csillagoktól várná a választ szíve kérdésére. De nem látszottak a csillagok, nem válaszoltak.
Így várta a másnapot. Nem sokat aludt, úgy érezte már soha nem lesz este.
Amikor végre eljött a várt pillanat, legszívesebben visszafordult volna. Már kés?.
Az Operaház gyönyör? volt, ahogy ki volt világítva. Még soha nem látta este. Érezte, azt a csodát, ami az épületb?l áradt. Érezte, de nem tudott rá figyelni. Csak a hang járt az eszébe a telefonból:
– Bocsi, egy kicsit kések, dugóba kerültem.
Nézte az elhaladó autókat, a sétáló embereket. Arra gondolt, most kellene elmenekülni.
Gondolatait a telefon csörgése szakította félbe. ? volt. Merre lehet?
– Itt vagyok. Te hol vagy?
– A bejárat el?tt.
Megfordult.
Ott álltak egymással szemben, telefonnal a kezükben…
– Látlak…
Ahogy közeledtek egymáshoz, még mindig nem tudta, mit mondjon… egy kicsit mosolygott magában… kezet fogjak vele? Na ne… akkor?
Nem gondolkodott… ahogy egymás szemébe néztek, nem voltak idegenek.
Mindketten tudták, hogy ez több… ez nem véletlen, ennek így kellett történnie.
Ha valaki figyelte ?ket, csak azt látta, hogy két szerelmes ember átkarolja és megcsókolja egymást, mintha ezer éve együtt lennének, csak épp elváltak egypár napra… és boldogok, hogy újra együtt vannak.
Az Operaház mintha még jobban ragyogott volna, de ?k azt nem látták.
Csak egymás fényl? szemében a Vénusz ragyogását.
Akkor még úgy érezték ez a csoda örökké fog tartani….
A Vénusz azóta is ragyog… csodák meg nincsenek.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.03. @ 08:45 :: Tiszai P Anna