Akarsz-e játszani?
E replikától Orsi is felemelte a hangját:
— Nem neked mondták!
— Én is oda tartozom!
— A zenészek se szívták mellre! Mert nem a fajtátokat, hanem a zenekart „küldte a pokolba.” Nem minden mondat megalázó, amelyben elhangzik a cigány szó! Édesanyád is használja, és magatokra érti. Azt hiszed, a romát nem lehet úgy kiejteni, hogy kinyíljon a bicska a zsebedben?
— A pokolba kívántak!
— A zenekart, melynek két tagja nem roma, és őrájuk is vonatkozik. Az üzenet lényege: sokkal jobban énekeltetek, mint ők! Nézz a szavak jelentése mögé! Ezt elismerésnek szánták!
— Mondták már nekem, „bár cigány, elég rendes lány!” Na, elegem van az ilyenből!
— Most azt mondták, „Énekeljetek ti nekünk”! Ti, és nem a „hivatásos” zenekar. Nem azt mondták, ne cigányok énekeljenek, hanem gadzsók és gadzsik, hanem hogy tehetségesek vagytok! A „húzd rá cigány” sem a romát, hanem a zenészt jelenti… Gyere, énekeljünk egyet ketten! Kísérlek gitáron! A kedvemért! Ajándékozz meg ezzel az esküvőmön! — zsarolta meg.
Miközben Devla habozott, egy idős férfi jött oda.
— Elnézést kisasszony, a meggondolatlan megfogalmazásomért. Dicsérni akartam. Az én hibámért ne tegye ezt a többiekkel, akik nem vétkesek. Legalább egyet énekeljen még. Nekik. Ha gondolja, én kimegyek… Igazán sajnálom…
A cigányprímás is odajött.
— Kisasszony… Mi se vettük a szívünkre. Kivételesen szép hangja van…
Kisasszony… — vágta mellbe a megszólítás. Gadzsinak tekintik.
— Na, gyere! — indult Orsi a gitár irányába, meghúzva Devla kezét. — Adjunk nekik! Menyasszonyt még úgyse láttak gitározni! — nevette el magát. Intett az id?közben visszaszállingózott zenekarnak és El?dnek, hogy ketten akarnak énekelni. Felvette a gitárt, barátn?jére nézett, majd rövid habozás után a Dzselemet kezdte pengetni, Devla megrázta a fejét. — A cigányok ideje… — súgta oda, majd miután Orsi végigkísért egy szakaszt, anyanyelvén kezdte énekelni:
Same amala oro kelena
Oro kelena dive kerena
Sa o rom’ amaro dive
Amaro div’ ederlezi ej…ah…
Sa o roma babo babo
Sa o roma o daje
Sa o roma babo babo
Ajjajjajjaj ederlezi sa o roma daje!
Utána a Megasztárban Rózsa Magdi által közismertté tett magyar változatot is. Amint befejezték, Misi jelent meg Devla táskájával.
— Telefonod volt!
Ijedten kapott utána. Orsi is rosszat sejtve nézte, amint előveszi. Három nem fogadott hívás: mindhárom Lilla néni! Azonnal tárcsázott.
— Rosszul van. Mennem kell! Eligazodok.
— Hívj vissza, ha hazaérsz… Kimentlek.
Devla felkapta a táskáját, magára terítette sálját, majd sietve indult a kijárat felé. Már az ajtón kívül volt, amikor meghallotta, amint Orsi a mikrofonban kér elnézést a távozásért, és próbálja elhitetni a kétkedőkkel, hogy a távozásnak semmi köze az előbbi incidenshez. Leintett egy taxit. Forgalom nem volt, így a taxis áthajtott az út közepén és menetiránnyal ellentétesen állt meg a járda szélén. Már épp be akart ülni, amikor Előd odaért.
— Elkísérlek — próbálkozott.
— Ne fáradj! Nem vagyok kapható egyéjszakás kalandokra! — felelte már az ülésen, majd becsapta a kocsi ajtaját. A fiú kétségbeesett igyekezettel próbálta elérni a túlsó oldalon levő ajtót, de a sofőr nem aznap kezdte pályafutását. Látott ő már ilyen jelenetet. Csikorgó kerekekkel indult. Előd fájó szívvel nézett utána, miközben bent a zenekar humorérzékét bizonyítva felhangzott az I’m on the Highway to Hell.
Lilla nénivel nem volt komolyabb baj, csak pánikrohamot kapott. Szokása szerint nagyon korán lefeküdt, de felébredt és senkit nem talált a lakásban. Az ijedtségtől felgyorsult a szívverése. Mire Devla hazaért, már jobban érezte magát. Azért még bevitte a sürgősségire, biztos, ami biztos, de két óra múlva hazaengedték. Reggel sűrűn kérte a bocsánatot. Nagyon bántotta, hogy megzavarta a mulatságot. Devla nyugtatta, úgyis egyedül érezte magát, de nem tudta ezzel az átlátszó mesével megetetni. Lilla néni részletekről érdeklődött. „Kivel beszélgettél?” „Kivel táncoltál?” „Milyen volt a zene?” Végül nekiszegezte a kérdést.
— Ki sebzett meg? — csóválta meg a fejét. — Egy lakodalom nagyon veszélyes hely…
Azonnal érezte, hogy elárulta magát. Jobbat nem tudott kitalálni, elmesélte a kisasszonyozást, és azt is, miért érte annyira fájdalmasan a gadzsi megszólítás. Ám Lilla néni átlátott a szitán:
— És mi az, amiről nem akarsz beszélni?
Ő a megszokott dacos hallgatásába burkolózott. Ám a hallgatás rém beszédes tud lenni.
— Aha. És kire haragszol jobban, rá vagy magadra? Győzködöd magad, de egyre többet gondolsz rá. Van, aminek az ész nem tud parancsolni. Hibát követtél el ugye?
— Nem! — csattant fel Devla.
— Ahhoz képest elég hevesen tagadod…
A megszólaló csengő jó ürügy volt kimenekülni a beszélgetésből. Amint kinyitotta a kaput, Előddel nézett szembe. Gitár volt a nyakában.
— Te miként kerülsz ide? — lepődött meg.
— Emlékeztem a taxi számára, 111. Aztán ma bementem a taxitársasághoz, és egy kis detektívmunkát végeztem. Orsi nem akarta elárulni a címedet. Látta, hogy utánad mentem és váltottunk néhány szót. Azt mondta, ha nem adtad ide…
— Mit akarsz?
— Elnézést akarok kérni. Ugye Seychelles-t kivéve minden szó igaz volt? A javítóintézet, a pótvizsga, édesapád a börtönben, a kuka…
— El vagy nézve — válaszolta keserűen.
— Mondd, abban a teremben hányan hitték volna el? És amikor a lányok ugrattak, mit kellett volna tennem? Azért se kérjelek fel, bár már egy ideje az alkalmat lestem?
— Azt még megértettem.
— Azt mondtad nem vagy kapható egyéjszakás kalandokra. Feltételezem, ez a hosszabbat nem zárja ki.
— Hosszabbat? — vonta fel Devla szemöldökét. — Mennyivel? — sóhajtott.
— Játszótársam mondd akarsz-e lenni? — pendült meg a gitár Előd kezében.
— Én csak egy cigánylány vagyok!
— Akarsz- e mindig, mindig játszani…
— Akit gadzsiként neveltek…
— Akarsz-e együtt a sötétbe menni…
— S most sehova se tartozik…
— Gyermekszívvel fontosnak látszani…
— A gadzsók csak az arcára néznek…
— Nagykomolyan az asztalfőre ülni…
— Fajtájabeliek kisasszonyozzák…
— Borból, vízből mértékkel tölteni…
— Aki még a kukából is kivette a kiflit…
— Gyöngyöt dobálni, semminek örülni…
— Ki rongyokban járt…
— Sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
— Apja többet volt börtönben, mint szabadon…
— Akarsz-e játszani mindent, mi élet…
— És szinte a javítóintézetbe került?
— Havas telet és hosszú-hosszú őszt…
— Egyáltalán érdekel, amit mondok?
— Lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
— Lehet? — buggyant ki szeméből a könny.
— Akarsz-e teljes tiszta szívvel élni?
— Jobb neked nem akad?
— Hallgatni hosszan, néha-néha félni
Hogy a körúton járkál a november,
Az utcaseprő, szegény, beteg ember,
Ki fütyürész az ablakunk alatt?
— Akarok — suttogta. Előd szeme felragyogott.
Akarsz játszani kígyót, madarat,
Hosszú utazást, vonatot, hajót,
Karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
Színlelni sírást, cifra temetőt?
Lenyelte könnyeit, és ő is énekelni kezdett:
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
Játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
S akarsz, akarsz-e játszani halált?
Csak akkor vették észre, hogy nézőjük is akadt, nem is egy. Egy idős férfi odaszólt a feleségének:
— Még azt mondod, hogy a mai fiatalokból kiveszett a romantika!
Devla behúzta Elődöt az udvarra, és becsukta a kaput. Már épp a nyakába akart ugrani, amikor meghallotta a zárban megforduló kulcs zaját. Lilla néni kicsukta! Egy ideig értetlenül nézett az ajtóra, majd meglátta, amint a függöny mögül kacsint neki. Itt az udvaron nem maradhatnak, hiszen minden oldalon van ablak…
— Akkor gyere, menjünk sétálni. Ha már nincs más választásunk — indítványozta Előd. — Nem az operába megyünk…
Amikor kijött az udvarra, a szandáljába lépett. Ruhája nem mocskos, se foltos, irány a Szamospart.
— Mesélj! — kérte a fiú, amint kiléptek a kapun. — Egy olyan világról, melyről sejtelmem sincs… A javítóintézetről, a pótvizsgáról, a kigúnyolásról! Milyen lehet ama szakadék túlsó oldalán? Ahol kiveszik a kiflit a kukából, ahol édesapád megjárja a börtönt, ahol…
Nehéz megmondani, mióta andaloghattak, hisz ilyenkor megáll az idő. Egyszer csak megcsörrent Előd telefonja.
— Jesszusom! Nem mentem ki az állomásra édesanyámék elé!
— Fuss!
Előd elkapta a kezét. Ujját a felvevőgombon tartva mondta:
— Bemutatlak! — fogta vaskapocsként a lány csuklóját.
— Nem! — rántott egyet Devla a kezén, amivel csak azt érte el, a gomb benyomódott. — Nem jövök! Menj eléjük egyedül! A te szüleid! Engedj el! Kérlek!
A telefonból kihallatszó női hangra elhallgatott, de már későn. Egyértelművé vált, a vonal túlsó végén is meghallották a szabódást. Szabad kezével eltakarta a szemét, mintha ezzel el tudott volna bújni. A fiú egy ideig próbálta magyarázni a bizonyítványát, majd bűnbánó-diadalmasan közölte:
— Meg akarnak ismerni!
(Folytatás következik)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
