Lázálmos fiatalságunk ébredése
az élet szűztelenítését hozta,
mustármagnyi gyenge fohász
szidalmakban szökkent szárba.
Távoli városok orgonahangja
rend és feledés közé szorult,
mint árva isten-tudás fája, ma
csendes bölcsőnk rácsait támasztja.
Kimásznánk a fényre, sütkéreznénk
nyugodtan, de ég bennünk a kérdés:
létezik-e, látja-e harcunkat,
és ha igen, miért nem szól soha?
Legutóbbi módosítás: 2012.09.09. @ 13:54 :: Ady Ágota Melinda