Béka Frici elhatározta, hogy megn?sül. Csak az volt a baj, nem tudta, ki légyen az ara?
Egész nap egy pocsolya partján elmélkedett a leend? asszonykájáról.
Való igaz, a környéken sok békaleányzó tanyázott, és alig várta, hogy Frici megkérje a kezét, de egyik hajadon sem tetszett neki. Mindegyikben talált valami hibát. Egyik leányzó kövér, a másik sovány, nem volt kedvére való egy sem.
Szomorkodtak is ezért a békalányok, mert mindegyik szeretett volna felesége lenni. Tény, hogy béka Frici jókép? legény volt, és nem utolsó sorban gazdag is. Sok halpénzt gy?jtött össze, amit egy tavirózsa alatt tartogatott.
A lányok illegették–billegették magukat el?tte, mindegyik tetszeni akart, de hiába. Rájuk se hederített.
Elhatározta, hogy különleges, nem mindennapi feleséget keres magának. Ezért a Békakuruttyoló Hírmondóban hirdetést adott fel, hogy n?sülni szeretne. Kikötötte, hogy csak olyan hajadonok jelentkezzenek, akiknek különleges képességeik vannak. Valójában azt nem írta meg, mire gondolt.
Ennek ellenére jött is sok válasz, talán több is, mire számított. Szebbnél szebb békalányok ajánlkoztak, és mézes–mázos szavakkal bizonygatták, hogy bel?lük milyen jó feleség lesz, csak vegye el ?ket Béka Frici.
Sajnos ezek közt sem talált megfelel?t, pedig mindegyiket tüzetesen elolvasta, és tanulmányozta. Ez nagyon elszomorította, és már majdnem beletör?dött, hogy agglegény marad, amikor egyik nap a tóparti postás egy különös levelet hozott.
Frici barátunk érdekl?dve kinyitotta a levelet, és mohón olvasni kezdte.
Most nem békaleányzó írt szép, szívhez szóló szavakat, hanem egy nem mindennapi lény, aki a házak kéményén trónol.
Ez nagyon meglepte a n?sülni vágyó békát, és gondolkodni kezdett.
— Békarokka, ökörnyál, biz’ Isten ez nem mindennapi kézfogó lenne. Kevés béka mondhatja el magáról, hogy gólya a felesége. — Úgyis mindig különös lagziról álmodozott. — Nosza, itt a kit?n? alkalom, tervemet megvalósítani!
Mindjárt tollat ragadott, és nagy kusza bet?kkel lekörmölte, hogy tetszik neki az ajánlat, szívesen találkozna a gólyakisasszonnyal. Lélekszakadva elloholt a postára, és feladta a levelet.
Hamarosan meg is jött a válasz. A gólya találkozóra hívta a n?sülni vágyó kuruttyoló legényt, aki ezt boldogan elfogadta.
Megbeszélték, hogy egyik estefelé találkoznak a tóparton, közel a béka lakásához. Mégis csak egy gólya könnyebben mozog, mint egy ugráló vízben el? kicsi állat.
Békaúrfi nagyon izgatott volt. Valahonnan kerített két szál piros rózsát, és úgy várta a leend? asszonykáját, kiülve a tó egyik ingatag, mindenféle nádból és vízinövényb?l összeállt úszó szigetre.
Nem kellett ott sokáig kuporognia, mert egyszer csak a falu irányából, szárnyait széttárva megjelent a gólya.
Már a leveg?b?l üdvözölte a v?legényt.
— Itt vagyok, drágaságom. Megérkeztem. Napok óta alig vártam, hogy találkozzunk.
A gólya körözött egy kicsit a tó felett, majd leszállt a béka mellé.
— Olyan boldog vagyok, hogy boldogságomban legyet tudnék fogni neked, kedvesem — mondta lelkendezve a békaúrfi, és a nyelvével elkapott egy éppen arrafelé repül? legyet.
— Nagyon ügyes vagy, szépségem — dicsérte meg a gólyalány, és hosszú cs?rével megcirógatta a leend? v?legényének a kobakját. — Még miel?tt rátérnénk az esküv?re, lenne egy fontos dolog, amit meg kellene beszélnünk. Tudod, anyám olyan régimódi, és azt szeretné, ha eljönnél hozzánk megkérni a kezemet. Ugye ez nem nagy kérés, és ezt az apróságot megteszed kedvemért?
— Természetesen — válaszolta a béka gondolkodás nélkül —, ezen ne múljon. Mikor menjek el?
— Még ma — válaszolta gyorsan a gólya.
— De szerelmem, bizonyára tudod, ennek van egy kis akadálya. Id?be telik, mire odaérek.
— Édes egyetlenem, erre is gondoltam, ülj bele a cs?römbe és egy szemvillanás alatt a családomhoz röpítelek. Meglásd, milyen kényelmes helyed lesz odabent.
Ez tetszett a békának, és elfogadta a javaslatot. Mégis csak úgy illik, hogy a legény megy el a lányos házhoz megkérni a leend?jének a kezét.
Nem gondolt ? semmi rosszra, mert a gólyakisasszony olyan kedvesen és meggy?z?en beszélt.
Ha szerelmes valaki, olyankor nem sejt semmi rosszat. Ez a csodás, különös érzés megbolondítja a n?sülend?t, és ilyenkor mindent rózsaszínben lát.
Így volt ezzel békaúrfi is, csak a közelg? fényes lagzi járt az eszében.
Nagyon elcsodálkozott, amikor megérkeztek a falu egyik módos házának a kéményére, ahol már három gólyafióka nyújtogatta kicsinyke cs?rét, hogy vajon, mit hozott anyjuk ma vacsorára.
A béka v?legény hiába kapálózott, tiltakozott, nem kerülhette el a sorsát. Még miel?tt a gólyacsemeték elfogyasztották volna, ennyit hallott arájától:
— Úgy szeretünk, drágaságom, hogy most mindjárt meg is eszünk.
Szegény béka, ha nem lett volna ilyen válogatós, és nagyzoló, akkor talán még ma is boldogan élhetne a tóban egy kedves békalánnyal.
(Kép forrása internet)
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Apáti Kovács Béla
