– Firhang nélkül már nem lehet kislányom! A fellincselt szobát ellepik a legyek, a konyhába is beszemtelenkednek és rámásznak a bedagasztott kenyér tésztájára. A fateknőbe hintsd a lisztet, forgatod a sodrófát. Te is már a negyedik levél tésztát nyújtod ki de mint mondom, firhang nélkül a konyhában sem lehet. Most szedd elő a komód alsó fiókjából a tavaly összehajtogatottakat, és rajzszegezd fel minden ajtó elé! Menj, lincseld fel még egyszer a szobát, csak aztán folytasd a konyhával. Így is lesz bőven szemtelenkedő, ezek három csettintés közben megtízszerezik magukat, de legalább némelyikük, a csetlő-botlóbb fajtájú belerepül a tüllfüggönybe. Vagy odébbáll, vagy csak sokkal később, jól kimerülten, légycsapó alá való állapotba kerül ki a konyhából.
A lány híven az anyai utasításhoz gyönyörűen fellincselt, még az ágyak alatt is, aztán a kilyukasztott nagy konzervdobozból, hogy szép legyen a szétterített sárgás agyag, elhintette a szoba földjére. Mintákat locsolt körbe-körbe, felrakta a firhangot, később a konyhában is lincselt.
Nem bántott ő senkit, egyedül volt anyjával. Ez a lincselés egészen más, éppen azt tette, amit a szobában. A zugból ócska lavórban felhozott sárgás-piros agyaggal, már-már művészi alapossággal kente fel a padlózatlan konyha földjét. A firhang rögzítése után kezet mosott és az asztalhoz állt, mint mindennap, egymás után nyújtani a levéltésztákat.
Álmodozott. Az ablakon át nézte a szomorúfűz formájú, lelógó ágú piros és fekete termést hozó eperfát,
lejjebb a rózsalugast. Magában elmosolyodott a verécécre kötözött spárgán, mert a kis akaratos bojtos sapkás gyerek nem hagyta, hogy az ajtó becsukással kihúzza lötyögő fogát. Inkább mozgatta nyelvével még pár percig, és aminek ki kellett jönni, ki is jött. A rafiát lengette a szél, úgy döntött hagyja még egy picit zászlóskodni.
Aztán az ételhordó egymásra rakott csajkáival nekiindult ebédet vinni. Ment. Szorgalmas, jóravaló leány volt. Így, lincselésen, firhang rögzítésen, tészta nyújtáson és ki tudja mi mindenen túl, hogy ne haszontalanul kiesett idő legyen az oda-vissza séta, egyik vállára kapát tett. Úgy, míg apja ebédel, viheti a sorát. Kötője zsebébe egy metszőollót is tett, ha éppen kacsolnak, metszenek, akkor abban áll helyt.
A firhangok még megmaradtak, bár átalakultak egy kicsit, lincselés már sehol sincs, rafiát sem láttam sok évtizede. Az eperfákat mind kivágták, és azon a nagyon messzi hegyen túli hajdani gálic keverő munkahely, az édesapjáé is eltűnt. Feri bácsi valóban hozzáértő volt és megtisztelték némi bizalommal. Évtizedeken át kék-kő oldattal és egyebekkel látta el a végeláthatatlan barackos erdőt. Nyomtalanul tűnt el, mint ahogy az utolsó barackfa is, amit a fejsze éle is pityeregve vágott ki. Megmaradt a levéltészta nagyon sok egészen mással, és egy nagy, egekig magasodó emlékhegy….
Legutóbbi módosítás: 2012.09.08. @ 18:32 :: Boér Péter Pál