N? vagy, könnyen sírsz, kacagsz.
Szemedb?l
ilyenkor kicsordulnak az
érzéscsönd fényes gyöngyei.
Ezzel akaratlanul t?rbe ejtesz!
Zavarba
hozol, meghatódom és sajnállak.
Hallgatok. Önfeledt perceink
jutnak eszembe ilyenkor:
kacagás
semmiségeken, egy kósza
fagylaltos délután.
A töredékekb?l lassan
összeáll
a felismerhet? csoda: mennyi
dolog más-nemként közös
bennünk s magunkat egymásért
szeretjük!
Kusza az ember, létünk szálai
elvarratlanok, Istenbe vesznek.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.06. @ 05:46 :: dudás sándor
