A kapu
Felelj meg mindenhol mindenkinek
de ne felelj önmagadnak miérteket.
Nem lehet választalan válaszod
eltévedt életben maradtatok.
Maradtam én is, magamnak – alattam
a kapuban a lépés, hátrafelé van.
A falak
Hát áttörtem a falat valahogy,
kezeimmel ásva – nincs más
hullik reám a vakolat
fogaim közt csikorgat,
hajamba kergeti porát
a leomló öreg kórság.
Hát itt nem voltam képes
áttörni a zárkát?
Nem kell az a kapu,
a hátratett lépések,
most bárhol nyitok ajtót,
minddel hozzád érek.
Leveg?
A szabadban, hol a leveg? is elér,
hol nem csak az áporodott évtized kísér,
látod – én már ott állok el?tted,
még ha be is lep a por – én vagyok, aki nézlek,
ott vagyok a por alatt, nincsen semmi másom,
csak a csupasz és meztelen igazságom.
Kéretlenül jöttem, most lábamhoz sár tapad,
de letérdelve már érzem, a f?szálakat
tudom, már kint vagyok és a kapu sincs sehol,
már csak a romok és a porfelh? karol,
érzem már – te itt térdelsz mellettem,
rád nézek és a szemed tükrében látom,
– mi van mögöttem..
2010.03.
A semmi
Látod?
Már mindenen túljutottam
a túléléseim irigylésre nem méltóak,
csak megnézhet?ek csendben, hangtalan,
ahogy a napfénysziklák a múltban,
köröttem egek, földek forrnak egybe,
megtett évek, elvárások hada,
a mindent próbálom, sehol se útjára léptem,
de út nélkül is lélegzik létem,
hogy a hová a mindenen át is a semmibe vezet,
hol bárhová nyitott az út, nem lehet,
csak a megállók posztjai a lámpafény alatt,
víztócsákból felcsapó pillanathadak,
cseppek, hideg ébreszt?-jajok,
volt ami nincs, mégis semmit hagyok.
2012.09.23.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.23. @ 17:24 :: Kapocsi Annamária