Mesterséges fényhez
szoktatom magam,
az éles kontúrok
rég bántják szemem,
a harcot még pólyából kilépve
kellett volna kezdenem,
mert ma szegény a szó
– a sikoly is néma –
bulimiás a táj:
nemsokára elfogy
végső tartaléka
de én reménykedem,
hogy valódi a napfény,
és te is látod
az ablakrácson át,
hogy betonfalak közt
kihajt egy kékszirmú virág.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.08. @ 06:30 :: Péter Erika