Nem mondhatom el fájdalmam senkinek,
úgy járok a földön, mint egy idegen.
Holt tenger lett a szívem, szenvedni kell,
befelé csordul vére sebeimnek.
Csak én tudom, hogy lelkem miért remeg
s mennyi vágyat fojtok vissza magamban
vajúdva a ki nem mondott szavakban.
Ne félj Kedvesem soha, míg féltelek.
Csak érezd, mit súg a csend, a hallgatás.
A hangos szó csak hamis dallamvarázs,
vakító kósza fény az ég peremén.
Szavak helyett az kell, ami visszatart
a bűnbeeséstől. Utolsó malaszt.
Oldozz fel, még ha meg se érdemelném.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.02. @ 20:31 :: Seres László