felforgattad földem honom
hazám
kimetszetted
s magad köré növesztetted bel?lem
gyökértelenségem félszein nevel?dött
álmaim
s lettél simulón óvó otthontalanság
indáim lelked békéje körül
önmagamig kapaszkodhattak beléd
minden kevés már és épp elég
a leveg?
a zsákban el?hordott meleg
felf?ti szobánk
s ahogy meghagyod nekem a teret
összeszorul a messze
átszitál a téli hajnalok ködén a máshol teste
és olyankor hiába szaladna el?
szélzilált avarból a nincsen
zizzenés lehet csupán utunk porán
hol tartasz és a közelség lélegzetéb?l
sarjadva újrakötsz
s valahányszor megroppan bennem az akarat
vagy a van továbbról lehull a kacs
szívemig hajlítod vissza magad
