hamvassárga színnel mereng el? az este
csillagtüskékkel feltépett, sötét teste mögül
a hold. pilláid szálaira hull szét a fény.
alszol. a nyirkos járda köve lásd,
hazahozott. haldoklik a nyár. már
tapintható illattal van jelenünkben az ?sz.
elid?zött az érkezésben velem. megel?zött.
(én mindig késve érkezem?) nézlek.
kedvem; nem, hangulatom csak a szó
s majd kihuny tán velem, akár a való.
visszhangzó talányok zizzenése csak.
rejtély mi bennem az úton
felsejlett ódon kereng?k alatt.
megvénült bennünk a bolyongás.?!
puha szuszogásod fesztelen terül
a párnán. felhajtott szél? takaró: vártál.
még nem hagy a kín. kiírni kell…s reggel
majd pufók es?cseppek kopogása közepett
érezni hogy’ reccsent–roppant az id?. végül
kihajtott. megenyhült küzdésként ül már tétova sorközök
csendbarázdáiba, akár avar alatt a sár. a megcsorbult térr?l
retinák t?zfalán túlra mentettem az álmod
a múlandóság el?l. lásd! kezem bet?ket rajzolt
arcod fölött. leheleted varázsa versbe kötött.
már tudjuk. többé nem rebbenünk szét
az érkez? viharral. hiába lesz, hogy villámok
izzásai ütköznek lélekablakunkon a sivár utcazajjal.
ezután már örökké árnyékunk árnyát fogja, öleli össze
a hajnal.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.30. @ 09:31 :: Szakál Magdolna
