Már megint fáradt este lett,
forró fény szikrázott nemrég,
árnyékok lakják testemet,
száz agyonfogdosott emlék.
Komor, szúette bútorok,
kegyes önsajnálat legyez,
homályos szem, rekedt torok,
megkarcolt bakelit lemez.
Meddig kell magammal vinnem,
a kínt másra nem hagyhatom?
Süket csend, pulzusom nincsen,
a múlt benéz az ablakon.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.01. @ 10:56 :: Vadászi Árpád