Szőlősorok között tűnik a bánat,
érlelte földünk az Istenek vérét,
szekéren fenn a legújabb évjárat,
hallani most a lányok nevetését.
Szomjúságot olt az édeskés nedű,
zöld-arany, bíbor-vörös leve fortyog,
hordó cseppje mégis rövid életű,
emberek torkán évente lecsorog.
Vidám kedvet csinál e nemes ital,
egy pohár borában ősi köszöntő,
szomorúság majd olyankor elinal,
ám sose legyen zamata sorsdöntő.
Tüzes bort kívánok én is magamnak,
s’tán nem érzem létem boldogtalannak.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.09. @ 21:11 :: Bakos Erika