Egy kéz vakar egy fejet,
Mely betöpörtyűsödésének határvonalán,
Enyhe spirálmenetben,
Nyakára frissen felaggatott,
Lombtalanított körte-alma.
Egy kissé La Mancha lovagja.
Ványadt kéz a kókadt orron,
Mely addig lóg, ameddig látja,
A félmúlt röptét bökte szembe,
Megléte szárnyán verekedne,
Halkan sóhajtón “azért is” kedve,
A semmiséggel táncot rop.
Lángja, a már lebomlott képben,
Mi kiégett pasasunk szemében ül,
Száműző kénnyel haloványabb,
Mint maga az a nagyon sápadt,
Gyötrődő, magasan bágyadt
Árvaság bevégződése felől.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.25. @ 07:11 :: Boér Péter Pál