Ma végre megszerelhetem. Úgy indult, hogy villáink az anyán összeértek, már-már összenőttek a csavarral. Mikor kinyitva kisomfordált barázdáit, belöktél felfrászozott vasak közé. Ily rusnya ágyat egy kulcsnak! Billegett, acélból font csónak volt csupán. Feldúltad, majdnem bezúztál és persze járt a szád. Visítottam, volna. Görbült fémruhámba fájtam. Rezedát téptél nájlonzsákba, teke csapatokká lett peremvacakokat is.
Előbukkantak a ládák, vakablakot is vettél. Kongtunk! Zoknidat szagoltam és az első csiga szájba vágott,
amitől elmém elbutult.
Kezdtük zártan, alattam kapargálva a körömbeágyazást. Morogva, barkóba hentes seregük, gyűrte a csapokat. Ritmusra zúztuk le. Megszerelem! Villával kiszabtam, vásárló varázs, kátrányba bámuló meneted. Alig hittem el, hogy nem egy nagy porfelhő vagyok, amint füled levették! Nem volt súlyos, csak mutattam, nincs kulcstalanság! Feljebb és feljebb, csikorgatva de lecsavartam.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Boér Péter Pál