A Duna fodra emlékeket hintáz,
apró csónakként ring rajta a nyár,
rakpart kövén csipkés árnyékminták
mik mutatják: rám még nap vigyáz.
Délután felé már biztos érzem:
h?sebb a lég – bár nem szeretném még –
a jelenb?l illan féltett fényem,
szívemben már csak emléke ég.
Az ablakomon bekopog az este,
gyémántszikrákat pöcköl szét az ?sz
felettem az égen, és nevetve
csodás éjféli show-t rögtönöz.
Csillaghullás? vagy talán csak álom?
felh?fátyol eltakarja már,
és én innent?l kezdve várom:
érkezzen meg hozzám újra nyár!
