A diagnózis tévesnek bizonyult. A tünetek nagyon hasonlítottak a mániás depresszió küls? jegyeihez, de szerencsére hamar kiderült, ezek Katához való ragaszkodásom jelei. Más nem is maradt nekem, csak ez, meg a pánik, ami akkor fogott el, amikor rájöttem, nem sok esélyem van a diploma megszerzéséhez, ha nem abszolválom az utolsó félévet.
Összeszedtem magam, abbahagytam az ivást, megfürödtem és kérvényt fogalmaztam a dékánnak. Mindössze négy különbözeti vizsgát kellett tennem, azután nekiláthattam a diplomamunkám kivitelezésének. A küzdelem nem t?nt hiábavalónak, egy jeles diplomamunka és egy jó végbizonyítvány fémjelezte er?feszítéseim hatékonyságát.
Katát nem láttam, nem beszéltem vele, ha hívott, letagadtam magam.
A diploma megszerzése bizakodóvá tett. A munkahelyem igényt tartott rám, szerz?dés kötelezett a tanulmányi id?nek megfelel? id?tartamú munkaviszony fenntartására. Nekem azonban más terveim voltak. Nem fogadtam el a felkínált középvezet?i állást, és beadtam a felmondásomat.
A szakszervezetb?l már korábban kiléptem, még februárban, amikor köteleztek arra, hogy a tagdíjam levonását válasszam a korábbi készpénzes befizetés helyett. Nem volt semmi kifogásom a választás ellen, de nagyon feldühített, ahogy megpróbáltak rávenni arra, hogy a levonást válasszam. Abban az évben, a nyári üdülési terv szerint jogosultnak ítéltek egy szlovákiai üdülésre. Biztos lehettem abban, hogy megkapom a beutalót, mivel más nem igényelte ezt az utat. Megfenyegettek, hogy kedvez?tlenül bírálják el a kérelmemet, ha nem fogadom el a javaslatukat.
— Mindenki ezt választotta, Horváth elvtárs, most miért ellenkezik? Kell az az üdülés, nem? — Mondta a szakszervezeti bizalmink, és jót nevetett. Arcára fagyott a mosoly, amikor megszólaltam.
— Más, az lehet, de én élek a szabad választás jogával. Lemondok az üdülésr?l. S?t, tudja mit, a szakszervezeti tagságomról is. — Szavaimat hosszantartó csend, régen tapasztalt, egységes döbbenet követte. Végül a bizalmi szólalt meg, elcsukló hangján érezni lehetett a feszültséget, amit az irodában keltettem megszólalásommal.
— Azt nem lehet.
— Aztán, miért nem?
— Mert ahhoz a párt is hozzászól, és most nem lehet csak úgy… — Hirtelen elhallgatott, mintha titkot árult volna el vagy majdnem bizalmas információkat szolgáltatott volna ki, akaratlanul. — Nem lehet, és kész! — mondta határozottan, és kiment a helyiségb?l, óvatosan csukva be maga után az ajtót.
Kis id? múlva hívattak a f?osztályra. Akkori f?nököm felvázolta az esélyeimet.
— Nem mondom, hogy lehetetlen, de a karrierednek annyi, azt tudod, ugye?
— Miféle karrieremnek? Ezekkel miféle közösséget vállalhatnék, hogyan tartozhatnék közéjük? Nem csak a szakszervezetb?l lépek ki Gyuri, de a cégt?l is megválok.
Szavaim hatását vártam, szinte élveztem, hogy fejjel megyek a falnak, és mégsem történik meg a várt katasztrófa. Mintha mindenki óvatosabb lenne, már nem m?ködött a régi reakció, funkciójukat veszítették az eddig jól bevált panelek. Gyuri meg sem kísérelte, hogy meggy?zzön vagy eltántorítson az elhatározásomtól. Nem mondhatta, hogy egyetért velem, de gondterhelt tekintetéb?l kiolvastam, hogy támogatja az elhatározásomat. Ezerkilencszáznyolcvankilenc júniusát írtuk. Akkor még nem tudtuk, egy új korszak születésénél voltunk jelen.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:34 :: Adminguru
