Nincs is annál szórakoztatóbb és hálásabb dolgunk, mint a születő ötleteink morzsáiból kicsipegetni egy történetet, elképzelni a környezetét, ahol játszódik, a grófságot és a hozzá tartozó kissé romos kastélyt, mint szelíden lankás, erdős tájba illeszkedő, lenyűgöző építményt.
Kényelmes karosszékben pihenve képzeletünkben megelevenedik a történet a két ifjú nemesi sarjról, kik ikrekként nemcsak elragadóak, hanem szinte elválaszthatatlanok. Házasságukban egyedülálló módon ugyancsak ikerpár leányokat választva maguknak egyúttal a kettőzött hasonlóság mindenkit zavarba ejtő útvesztőit is vállalják.
A közeli falucskában mindez inkább az asszonyok hálás beszédtémája, amúgy mindenki sajnálja őket a közelmúltban történt légi baleset miatt. A két fiú szüleinek elvesztéséről, a fiatalok életét beárnyékoló tragédia emlékéről van szó, miáltal négyen maradnak az ódon kastély falai között, csak lassan, az idő múlásával halványul…
Clarát a teraszon, a nyugágyában érte a hirtelen eleredő délutáni zápor. Az asztalon hagyott legújabb divatlapot hátára kapta a szél, csak a sövényeknél érte utol. Bruce szinte azonnal a segítségére sietett, és gyorsan behordtak mindent, amiben a hirtelen zordra fordult idő kárt tehetne. Maria ezenközben a könyvtárszoba nehéz ablakait becsukva viaskodott a feltámadó huzattal. Nagy messzeségben villámlott, majd dörgött-morajlott az ég. George már kortyolgatta a teáját, míg a többiek csak melengetően ölelgették a csészéjüket, amint az egyszerre hűvössé vált nappaliban üldögéltek. A tétlenséget és az asszonyok szótlanságát kihasználva a férfiak a sakktáblához ültek. Csendesedett valamelyest az eső zuhogása, erőtlenül küszködött egy áttörő napsugár, átellenben megélénkítve a falikárpit rőt színét.
Maria felállt, és ráérősen nyújtózkodott. A frissen kiválasztott könyvével elindult a szobája felé, de mentében titkon megszorította Clara karját. „Ma este!” — gondolták egyszerre, és kellemes borzongás futott át rajtuk. A hölgyek számára nehéz napok elmúltak és ilyenkor mondén szokásukká vált, hogy ők keresik fel kedvesüket a hálószobájukban. Alkalmasnak bizonyuló pillanatban, rendszerint kettesben maradva suttogták párjuk fülébe — Maria George-nak, Clara pedig férjurának, Bruce-nak —, hogy mire készülnek az est beálltával. Ez most sem történt másképp. Így nem lehet azon sem csodálkozni, hogy a sakkcsaták hevessége egyre lanyhult.
A percek ólomlábakon járnak, amint az éj leszáll. Teljesen kitisztult az ég, az erős holdfényben szinte nem is kell lámpát gyújtani. Bár csak ketten vannak, izgalomtól remegve suttogtak. Kis make-up, a parfümjüket most egymásnak adják. Clarának tetszik Maria hálóköntöse, először viseli, ez is izgalommal tölti el. Az elcserélt légyott ötletét már számtalanszor meghányták-vetették magukban, de csak mostanra szedték össze hozzá a bátorságukat. Clara Georggal, Maria pedig Bruce-szal tölti ezt az éjszakát, de ezt a férfiak még csak nem is sejtik! Így indulnak el a hálószobák felé…
Olyan csönd van, hogy a fülében hallja a saját szívdobogását. Csak lassan. Egész testében borzong, amint az ajtót hangtalanul nyitja. A férfi alakja csak felsejlik a homályban. Clara hozzálépve remegő ujjaival végigsimítja a vállát, a ruhadarabjaiból kilépve mezítelenül, tétova bizonytalansággal egyre közeledik. Az első összefonódásukban az izgatott és hullámzó vágyakozás szinte széjjelfeszíti! Suttogásuk, mint aláhulló, neszező becézgetés. Csókjaival halad lejjebb és lejjebb az izmos testen. A külvilág széjjelolvadva szűnik meg körülötte, szappanbuborék minden gondolat és összeszedettség, csak a sóvárgásból kiserkenő féktelen kívánás sodorja, amint a szoros ölelkezésben végre érzi a beteljesülést.
Bruce összehajtogatta az úti térképet, az utazási iroda ajánlatait mindannyian áttanulmányozták már. A szülők elvesztése óta most, először terveztek közös vakációt. A meleg égövi sziget és az impozáns szálloda képe lenyűgözte Mariát, de a festői látványt nyújtó lagúna egész oldalas képe a többieknek is a gondtalan nyaralás lehetőségét sugallta. George volt csak szórakozottabb, napszemüvegét babrálta, amivel azt jelezte, hogy valamiről szeretne most mindenki előtt beszélni, csak nehezen szánja rá magát.
— Lányok! Mielőtt belekezdenénk a tulajdonképpeni mondandónkba, el kell mesélnem nektek egy Bruce-szal közös, még kamaszkori élményünket. Talán ugyanilyen kora nyári napon ketten maradtunk itthon és szobáinkban, ezek egymással szomszédosak voltak, épp tettük a dolgunkat. George verset tanult, én rajzoltam valami csendéletfélét. Az volt a szokása, hogy hangosan ismételte a versszakokat. Addig nem ment tovább, amíg az új szakaszt könyv nélkül el nem tudta ismételni. Ebben semmi szokatlan nem volt, legfeljebb roppant monotonná vált egy idő után. Igen ám, de én hallottam őt, holott az ajtó is és az ablakok is csukva voltak!
— Igen, pontosan így történt — kapcsolódott a beszélgetésbe Bruce. — Átjöttél, hogy milyen különös dolog ez, járjunk a rejtély végére. Egy nagyon érdekes játékká fajult az egész kísérletezésünk.
— Bruce volt, aki kezdte kapizsgálni, hogy miről lehet szó. Megbeszéltük, hogy az elválasztó falhoz képest milyen irányban álljuk, amint én visszamegyek a magam tanulószobájába. A megállapodás szerint helyezkedtünk el a fal két oldalán, a hanghullámok pedig akadálytalanul közlekedtek! Mindketten tisztán hallottuk azt, amit a másik mond, nem kellett kiabálni sem. Mindez, mint arról később a többi helyiségben zajlott próbálkozás is meggyőzött bennünket, nagymértékben függött a falak vastagságától. Fura, de minél ölesebbek voltak, a hang annál könnyebben hatolt által rajtuk.
A történet lélegzetvételnyi szünetében Clara elérkezettnek látta az időt arra, hogy George figyelmét az eredeti mondandójára terelje, mert legbelül érezte, hogy ezeknek az élményeknek aktualitása lehet most is.
— Egy ilyen tudás birtoklásával ti sok titkot kifürkészhettetek, nem? — tette fel a természetesen következő fontos kérdést.
— Ez így igaz, Clara, de nekünk inkább csak a játék lehetősége volt fontos, semmi egyéb. Legalábbis idáig.
— Mire célzol ezzel? — kérdezte Maria, és szeme kíváncsian csillant.
— Bruce, mondd el te.
— Nem bánom, legyen. Talán három hete történt, hogy a sakktábla bűvöletében egy vezércselen törtem a fejem, amikor George megfogta a karom, és ujjával csendre intve a lábujjhegyen a falhoz vezetett. Egy beszélgetést hallottunk olyan tisztán, mint ahogy ti most minket.
— Kik voltak azok? — kérdezte Clara, bár sejtette a választ.
— Ti, természetesen. George kicsit többet értett az egészből, mert a játszmában én háttal ültem, míg ő persze a jó irányban. Képtelen vagyok arra, hogy most minden szavatokat fölidézzem, de a döbbenettől megkövültünk. Ezért kell most beszélnünk róla.
Miközben a férjek szégyellősen elvörösödtek, asszonyaik egyszerre falfehérebbekké váltak.
— Folytasd! — szólt Maria rekedtes hangon.
— Nem könnyű. Legféltettebb titkotokat tudtuk meg. A terv, hogy minket kicseréltek… először nem is hittünk a fülünknek! A szerencsétlenségünkben az volt mégis a szerencse, hogy arról pontosan értesültünk, hogy mikorra gondoljátok… a házasságtörést…
A szavak keményen koppantak. Clara kezében megremegett a pohár, amint megszomjazva a vízéért nyúlt. „Mindent tudtak a kezdetek óta!” — villant át rajta a kétségbeejtő felismerés. De a java csak ezután következett. Bruce vette át a szót. Elmondta, hogy közte és George közt még kamaszkorukban köttetett egy nagyon komoly fogadalom, amelynek az a lényege, hogy sosem árulhatják el egymást. Hűséges és önzetlen testvérek lesznek, amíg csak élnek, ez az összetartás szent és sérthetetlen, életre-halálra szól, amelybe aztán végképp nem fér bele sem a keresztbe flörtölés, sem a házasságtörés.
Hogyan fordítsák visszájára asszonyaik cselszövését? Hamar megtalálták a megfelelő ellenszert, hisz jól tudták, hogyan és mikor kerülhet sor erre. Nem volt más választásuk, mint az, hogy ők is felcserélték egymás hálószobáját és a mit sem sejtő asszonyok az őrült kaland helyett a tulajdon férjeikkel légyottoztak.
Banális fordulat, valóban. Most, hogy a férfiak pillanatnyi fölényüket kihasználva helyreállították a családi békét, Clara csendes megadással tűrte a folytatást. Nem úgy Maria! Fejében egymást kergették a gondolatok. Csak fél füllel figyelt George és Bruce kívánságaira és elképzeléseire a jövőjük tekintetében. Azt megértette és valahogy elfogadta, hogy még nem történt semmi. Hogy ez más, mint puszta játék. De a mélységet nem érzékelte, minden veszélyérzetet konokul bagatellizált. Miért kellett ezt most megbeszélniük? — fortyogott magában. Erre is választ kapott később. Semmivel se akarják megzavarni a közös nyaralásuk örömeit és nyugalmát. Az idő előre haladtával a zaklatottságuk is csitulni látszott, rendeződtek a mozdulataik és az arcvonásaik, lenyugodtak kissé. Hogy végképp szent legyen a béke, George szemérmes körülírásaival értésükre adta, hogy asszonyaikat ma éjjel ők keresik fel a hálószobájukban…
Csak suttogva beszélnek egymással, most már nem kockáztatnak semmit. Clara először megkötötte magát: ebből elege van! Maria sokáig győzködte, mire megint ráállt, hogy régi tervüket mégis megvalósítsák. A módszer ugyanaz. Egymás pongyoláját veszik fel és a másik parfümjét használják.
Ezúttal sikerülni fog! Mélyeket lélegezve nyugtatja magát, amint Clara ágyán megpihen. Most már mindketten nagyon vigyáztak, hogy ne legyen feltűnő a csere. Csak várni kell. Bruce…
Annyira kívánja most! Elábrándozik, megborzong. Amint nyílik a szoba ajtaja, egész testében megremeg. Engedelmesen magához engedi, amint térdre ereszkedve közelít hozzá. Hasizma ráng a gyönyör érzetétől, előregörnyedve lök egyet magán. Színes karikák táncolnak a szeme előtt, azután hullámzani kezd a tér, az izmos karokba kapaszkodik. Egyetlen áradás, majdnem felkiált! Ernyedtségében elhúzódik. Kicsit tán pihenne is, de Bruce simogatja kedvesen, évődve, nem hagyja. Már nem ura önmagának egyikőjük sem.
A reggel is egyetlen lebegés. Bruce! Csak mindig mellette, mindenhol vele. Semmi sem érdekes, semmi sem fontos már rajta kívül. Clara aggodalmaskodása is felesleges. Még mindig őt kell eljátszania. De minek? A teniszpálya felé poroszkálnak, ez is olyan izgalmas! Korábban egyetlen alkalommal választottak úgy, hogy Bruce volt Maria partnere a párosban. De akkor nagyon erősek voltak, többé nem változtattak, maradt a Clara-Bruce, Maria-George összeállítás. Maria fonákja is nagyon kemény, ezt most lepleznie kellene, nehogy lebukjanak. Ha a két nő közel egyformán mozog, akkor nincsen az az ember, ki meg tudná őket különböztetni. De most Bruce-szal megint megmutathatnák…
Innen csak elmosódó emlékképei vannak. Felületesen, távolról érzékeli a többiek döbbenetét. Állandóan nyerésre állnak. Szinte repül, ahogy üt egy védhetetlen tenyerest. Clara már sokadszor könyörög a tekintetével. Elég! De most mindez érdektelen. Hogy megint lelepleződtek? Nem érdekes. Ő most boldog!
A vadászház teraszán gyékényfotelekben pihennek, George beköti egy-egy kendővel a szemüket. Azt mondja, hogy nem szabad kilesni, meglepetésre készülnek.
Clara letépve a kendőt sikoltozva menekül a bokrok irányába, amikor az első lövés eldördül. Maria még akkor is mosolyog, amikor kifröccsent vére végig ráalvad az arcára. Fájdalmat többé egyáltalán nem érez. Így nem hallhatja azt sem, hogy még kétszer elsütik a fegyvert. Clara szeme kifordul, előbb térdre rogy, majd oldalt eldől.
Szabályos mészárlás volt! — vélekednek a falu ivójában a füllesztő, nyári délután gyülekező törzsvendégek. Bruce vállalta magára a két gyilkosságot, így csak George volt ott a temetésen.
Eladják a birtokot is, állítólag egy gazdag amerikai foglalót adott rá. Nem lehet tudni, hogy mi lesz ezután. Annyi bizonyos, hogy egy fogadalom lehet annyira erős, hogy minden bajon átsegítsen — mondta egy alkalommal a lelkész, de igazán senki sem fogta fel, hogy mire gondol.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.16. @ 16:53 :: Meyer József
