sejtjeimben el vagy rejtve – téged dicsérlek,
Évezredek vakságától szabadul szemem.
Hányszor fáradt, félt az ember, vajon ember-e,
Fölnézett, magába bámult, kérdte: otthon ez?
Otthon az, ahol nyüzsög és nyugszik az élet,
Zavarosa renddé válik, s benne örvendez.
Nem csak a fej, nem a szív, de az utolsó sejt;
Ott, ahol dermedt anyag beépül, élet lesz.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.06. @ 20:47 :: Petz György