Kedves Zsolt!
Egy éve már, hogy távolabbi Torony-tag lettél, de bizonyos vagyok abban, hogy olvasgatsz tőlünk s talán „csak úgy írogatsz” is. Ezennel küldök néked egy beszámolót a legutóbbi irodalmi összejövetelünkről — nem mintha nem leskelődtél volna ott, de azóta eszembe jutott még néhány gondolat, melyeket azért teszek közzé, hátha másoknak is előjönnek olyas’ emlékeik, amelyeket veled kapcsolatban szívesen megosztanak majd.
A hét végén Bajára utaztunk tudod, ahol Ilon várt bennünket a városi könyvtárban. Emlékszel? A számomra első Torony-találkozóra — amelyet neked köszönhetek — magammal vittem egy kis apróságot, s úgy döntöttük el, kié legyen, hogy a jelenlévők nevét kis cédulákra írtuk s beletettük abba a kis „apróságba”. Te húztad ki a nyertes nevét, s ez éppen Ilon volt! S most ő szervezte nekünk a találkozót, de még milyen remekül!
Amint hallgattam szerzőtársaim előadását, felrémlett, hogy Avi kérte egyszer tőlem a telefonszámodat. Jó lett volna vele is beszélgetni kicsit, de erre a találkozóra most nem tudott eljönni, küldött azonban egy levelet nékünk s ez igazi meglepetésként ért, mivel a műsorrendben csak az állt, hogy Avi írása következik. Gondoltam, egyik novelláját hallom majd, helyette kedves sorai érkeztek.
Az esti vacsoránál is eszembe jutottál, amikor a jó illatú, zamatos házi pálinkákat kóstolgattuk. Szerintem te sem hagytad volna ki, főleg a hangképzés miatt, mert ez sokat segített a nótás kedvnek. Valamelyik szép dalodat neked is elénekeltük volna, én persze csak csöndesen, de Endre bátor, nagyszerű hangján bizonyára élvezted volna!
Kedves Zsolt!
Ne neheztelj rám, amiért nem írok minden apró részletről, de nem is ez a lényeges, hiszen minden kis részletben velünk vagy te is, Verő László is és mindazok, akik már a távolban vannak… A szívünkben laktok és csak remélhetjük, hogy mi is méltó helyet kapunk majd az utánunk maradókéban. Ha a Torony-estekre gondolok, akkor egészen bizonyosan így is lesz, hiszen ezeken az összejöveteleken egyre szorosabbra fűződik a barátságunk, a szeretetünk egymás iránt. Ezeket az ismeretségeket kivétel nélkül a Héttorony internetes irodalmi lapnak köszönhetjük és joggal vagyunk büszke tagjai! Jelen működését pedig nagy tisztelettel köszönjük Serfőző Attilának, aki igazi „atyuskánk”, nevéhez (is) méltóan.
Kedves Zsolt!
Ily’ gondolatok jutottak eszembe lám, s egy kissé rendhagyó beszámoló formájában adom közre. Amíg írok most, fülemben hallom a hangod, amint épp vitáztunk egy-egy olvasmányon, mert nem mindig értettünk egyet, de jó volt az úgy — s a beszélgetés végére valahogy mindig közös nevezőre jutottunk. De az eleje mindig így indult:
„Idefigyelj Iboooly…” Aztán én figyeltem, meg ellentmondtam, aztán te is, és érveltünk, időnként koccintottunk és emlegettük lakótársainkat, ha majd együtt leszünk, megvitatjuk úgy is a fontos kérdéseket az irodalomról. Aztán még sem úgy lett, amikor találkoztunk a Torony-esteken, a felolvasás után már mindenről esett szó, csak az irodalomról nem. De éppen ez volt a jó, amikor végre személyesen beszélhettünk egymással s nemcsak a képernyőn keresztül, olyankor a család volt a fontosabb, őket emlegettük, meg egymással viccelődtünk s jobbára inkább “olvasgattunk”, de olyankor már nem írásokat…
Kedves Zsolt!
Úgy hiszem, Baján egy kicsit még jobban összekovácsolódtunk, s akik most nem lehettek velünk, azok majd eljönnek legközelebb.
Hiszem, hogy ezennel teljesen egyetértünk s így kívánok békességes nyugodalmat neked.
(Nagyajtai Kovács Zsolt barátunk halálának első évfordulóján)
Legutóbbi módosítás: 2012.10.09. @ 06:55 :: Rózsa Ibolya
