Kihalt a sajnálat,
kidőlt keresztjét tapossák
útszéli lim-lomokban.
Zsebre gyűrt
tűzfényben vergődik a nap
gyászruhát ölt,
mint ahol halott van.
Miért ejt kétségbe
a szipogó hold,
haláltusa hulló csillagokban,
miért fekszenek
gyermekeink le éhen
könnyel szemükben,
mint ahol halott van.
Magát vádolja az ember,
mint jég-verte vetés
balgaságát kiraboltan.
Felszaggatott életek
dús magvain,
ki mond imát,
mint ahol halott van.
Miért telt az erszény,
hol üres a szív,
s jajkiáltásra
már vissza se dobban.
Összenőtt a kéz
a harangkötéllel,
csak temetünk…
mint ahol halott van.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Seres László