A csomagolási és utazási lázat is túlélték. A repülőtéren még szomorú szívvel váltak meg a saját főzésű szilvóriumtól, melynek szomorú sorsa a kukában végződött. Igaz, lánya szólt, ne hozzanak ilyesmit, de hát… Nem mert az SS Oberscharfürer kinézetű repülőtéri alkalmazottnak csúszópénzt csúsztatni a zsebébe. Alig tették új-zélandi földre a lábukat, a biosecurity karmaiba kerültek. Aotearoa-Új-Zélandra nem szabad semmi olyasmit bevinni, amely potenciálisan fauna vagy flórahordozó, mert hozzájárulhat egy esetleges ökológiai katasztrófa létrejöttéhez. Ilyent okoztak a posszumok, egerek, darazsak, macskák, pókok, hogy csak a faunát említsük. Hasonló veszélyt jelenthetnek a gombák, spórák, baktériumok, sőt egyes magvak is. Az előttük haladó fiatal pár példája jól mutatta, a hivatalnokok nem packáznak. Ők — mivel az egyetlen csempésztárgyuktól, a kisüstitől, már megszabadították őket felszálláskor — simán túljutottak.
Nórika anyjától hosszú időre megfosztott gyermek örömével ugrott apja nyakába. Eljegyzésük óta egy év telt el. Egy pillanatra Apucikácska kislánya volt ismét. A találkozás öröme se kötheti le az embert végtelenségig, végül elindultak az aucklandi repülőtér kijárata felé. Elöl az „öregek”, a fiatalok néhány lépéssel mögöttük cipelték a nagyobb bőröndöket. Az utcára érve, a Nórika apjáékra szólt:
— Vigyázzatok a zebránál!
— Tudunk magunkra vigyázni! — nézett hátra epésen Dániel.
— Mondom vigyázz! Jobbra nézz! — szólt rájuk még egyszer éles hangon. Akkor vette észre a táblát is az átjáró mellett, mely ugyanerre hívta fel az idióta európai turista figyelmét. Itt baloldali közlekedés van… Mint Angliában. A parkoló előtt már megegyeztek, hogy a férfiak elől, a nők hátul, így határozottan indult a jobb első ülés felé. Meglepődve nézett szembe a kormánnyal.
— Apu, tényleg te akarsz vezetni? Nem vagy túl fáradt negyvenkét óra repülés után? — csipkelődött.
„Adok én neked szemtelen kölyke!” — pillantás után átkotródott az anyósülésre. Míg a nők vígan locsogtak hátul, ő el-elszenderedve csodálta a gyönyörű tájat. Csak amikor a szerpentineken utolértek egy teherautót, akkor jegyezte meg:
— Na, ezt kifogtuk…
Még fél kilométert se mentek, a teherautó félrehúzott egy parkolóba, de csak addig, amíg elhagyták. Nórika élvezte apja meglepetését a nálunk szokatlan gesztuson.
— Apu, szokj hozzá, ez Aotearoa-Új-Zéland, itt minden másképp van — mondta, majd közölte velük a következő napok programját. Az esküvőig néhány napot a Heke családnál, a leendő anya-és apatárséknál, Rotoruában fognak tölteni. Addig nem is láthatják az ifjú pár leendő házát, mert amíg már családként bele nem költöznek, tapu[1] használni. Jó-jó, nem egy igazi maori tapu, ezt csak ők találták ki, amolyan saját kabalájuk. Ettől Dániel azonnal felébredt bóbiskolásából, ugyanis az esküvői készülődéseket juttatta eszébe.
— Annak utána néztetek, milyen iratokra van szükségetek?
— Apu, nyugi. Aotearoa-Új-Zélandon vagy, nem otthon — próbálta Nórika elejét venni az apai adrenalinnak, de csak olaj lett a tűzre. Arana egy mukkot sem értett a magyar nyelvű szóváltásból, de hát melyik sofőr szereti az indulatokat maga körül, amikor épp kanyarog az út? Menyasszonya néhány szóval vázolta neki az apai aggodalmakat.
— Van egy ötletem — felelte. Annál több felvilágosítást, mint „majd meglátjátok” nem adott. A városháza előtt parkolt le.
— Jó ötlet! — olvasott vőlegénye gondolataiból. — Amúgy is lesz gond az alvás körül, a tizenkét órás időeltolódás miatt, s ha Apu még aggodalmaskodik is… Gyere velem, s érdeklődd te meg, halld saját füleddel, ha kell, jegyzetelj, mert hiába mondom neked, nyugi. Tíz perc alatt elintézzük, mutatta apjának az utat.
Hárman voltak előttük.
— Amíg sorra kerülünk, elszaladok a WC-re. Jövök azonnal.
A számítottnál hamarabb sorra kerültek, mármint Dániel, mert Nórika nem került elő. Amint eltűnt apja szeme elől, az asztalnál ülő kliens épp végzett. Aki következett, csak egy formanyomtatványért állt sorba, a következő pedig csak egy kérdést tett fel. Amint megkapta a választ, távozott. Dániel nyugtalanul nézett a Toillet feliratú ajtó irányába, őrá hárult a feladat, érdeklődni a hivatalnoknál, kinek kreol bőrszíne sötét haja és húsos ajkai arra utaltak, szintén őslakos. Már Aranaval való társalgáskor tapasztalta, a maori hangsúllyal súlyosbított New Zealand English megértése nem épp egyszerű feladat, de ez a nő még hadart is. Mély lélegzetet vett hát, és előadta, a lánya nem aotearoa-új-zélandi állampolgár, de itteni fiúhoz megy feleségül, és a szükséges iratok iránt szeretne érdeklődni és előjegyeztetni magukat. A hölgy válaszát hallva, azt hitte, nem hall vagy nem értette jól.
A hivatalnok hallván Dániel beszédét, melyet inkább a magygol kifejezéssel lehetett jellemezni, kedvesen mosolyogva rákérdett, hova valósi, majd lassan tagolva ismételte meg a választ. Dániel először levegőért kapkodott a válasz hallatán, majd egy „Hétszentséges”-sel kezdődő olyan kifejezések sorozatába kezdett, melyet a nő szerencséjére nem értett.
Folytatás következik: Isten áldd meg…
[1] A tabu polinéz-maori eredetű szó, maori alakja tapu. Szent tiltást jelent.
