Bánfi Ferenc : Az elengedés művészete

Hadd lettem volna boldog mint a tavak,
Fodros holdtükörben alszanak,
Voltam volna úgy, mint a szavak,
Miket ért? fülek hallanak,
Sosem létez? h?s hadak,
Vérmez?n többé kiket nem hallanak.

Értés, miket széttépték,
Ellentmondás és a lépték.
Magukat sem védték.
A madár, a jég kék.
Versek és leckék,
A számlák a zsengék.
Testmenedék.

Amíg élsz, állandó, de mégiscsak ideglenes.
Két pont közt, nem mindig  legrövidebb út az egyenes.
Ha a természetet nézem, magamat is csodálom,
Az a pillanatnyi csend volt a halálom.
Aranypalástba jött, zubbonyba ment boldogságom.
Mondj igent, és meglásd elfolynak a falak.
Énekelj még nekem, hadd halljam mindennél szebb hangodat.