1.
Mintha mindig kabát után nyúlnék,
mintha mindig záróra lenne.
Hideg, novemberi es? hullik
kátyúkba, bombatölcsérekbe.
Dajkaszót kerestem, káromkodást,
egy éhesebb szájat a számnak.
Borogatást a betonra, arcot
az idegösszeroppanásnak.
Én mindig egy akartam lenni,
hinni valami istent, krisnát.
Hetek óta semmit nem ittam,
és mégsem, sosem vagyok tisztább.
2.
Én egész nyáron tagadni tanultam,
az egész nyaram egy elmaradt vihar.
Szólni akarnék, s teli a szám az ?sz
hajtincseivel, ökörnyálaival.
Nem tudok már csalni, védtelen vagyok,
mint a gyilkosokban kóborló jóság.
Szemeidben tükröz?dik az arcom:
egy egész visszaválthatatlan ország.
3.
Elszeretett fia voltam mez?nek,
magnak, aztán a városok is kitagadtak.
4.
Nem tudom, hogy mondanád.
Fogynak a csecsem?k,
fogynak a szoptató anyák.
Már az is merénylet, hogy szeretni merlek,
hogy már nincsenek lakatlan égitestek,
sápatag, kemós holdkorongok.
5.
…látod, úgy vagyunk fehérek, mint a levágott
ludak: véresen, talán legutolsón.
Ottfelejtett tekintetek egy nyitott koporsón.
6.
Ide hoztalak.
Megfojtott utcai kutak,
tömbházak bazalthegyei alá.
Nekem ez a hazám, ez a vadon,
ahol vers van és irodalom,
csak itt lehetek egy, csak itt lehetünk egyek.
Engem bocsáthatatlan kell szeretned!
Én is megbocsáthatatlan szeretlek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Csillag Tamás
