Az autó motorja halkan morajlott. Jobb kezével elfordította a kulcsot és a hang megsz?nt. Azután ugyanazzal a kezével megnyomta a rádió gombját, és a zene elhallgatott.
Csönd volt, mellette, körülötte, benne… A reggeli napsugarak már egy ideje a felh?k mögé bújtak, és a távolban tornyosuló szürkéskék felh?kb?l ítélve, aznap már nem is lehetett számítani újabb kikandikáló napsugarakra. Nem is baj! — gondolta magában. Így tökéletes minden, ahogyan itt és most van.
A szélvéd?n át maga elé nézett. A tegnapi es? nyomaként megmaradt pocsolya táncteréül szolgált két falevélnek. A szél sodorta ?ket oda, ki tudja, hogy honnan! Ruhájuk, az ?sz színeiben pompázott. Szebb színeket festeni sem lehetne. Semmi kétség! — szólalt meg újból a bels? hang. — A természet és a létezés a legtökéletesebb alkotó ezen a bolygón. A kinti szél, a pocsolya áztatta ?szi levélpárba karolt, és azok kering?t jártak a szell? diktálta ritmusra. Jobbra, azután balra libbentek. Ide-oda, körbe úsztak és csúsztak a víz felszínén. Mosolygott szája szegletében és belül a lelkében is. Eszébe jutott az a bizonyos film, az Amerikai Szépség és az a jelenet, a videó film:
„Ekkor jöttem rá, hogy ott van, ez a teljes élet a dolgok mögött. És ez a hihetetlenül jótékony er?, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni, soha… Emlékeznem kell, néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki sem bírom. És a szívem egyszer csak megszakad…”
Ugyanazt érezte, s bár felsejleni látszott benne, hogy jelz?vel lássa el a pillanatot, nevet és címkét akasszon rá, mégsem tette. Ezt itt, ? nem nevezte el. Mert tudta, ez itt a most. Az egyetlen egy valóság. A legvalóságosabb pillanat, amiben csak létezhet, amibe csak megérkezhet. Boldog volt és hálás! Nehéz és rögös út vezetett idáig. De már látja, bármikor a részese lehet. Örökké! Mindig! Minden nap! Minden percben! A mostban, a teremtésben, önmagában, mindenben…
Csak nyitott lélekkel kell látnia, és nyitott szívvel kell járnia.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.02. @ 16:49 :: Dombi Anett
