Világom e szoba…
Hideg, fehér falak…
Magánytól és csendtől
üresen konganak.
Merengek magam,
hátam nekik döntve…
Lomhán odadobva,
a test meggyötörve…
Így, lelkemet nézve,
a porüres térben,
szememet lehunyva
mélázom egy képen:
Csak annyi vagyok,
mint párját vesztett
kesztyű a hóban,
mi vacogva reszket…
Legutóbbi módosítás: 2012.11.22. @ 15:53 :: Furuglyás René
