Fiatal legénykék kitartóan állítgatták a babákat a katolikus közösségi ház udvarán. Katonának még fiatalok, még gyerekek. Már sokat tapasztaltak, mert rájuk és anyjukra, hárult a munka neheze. Apjuk katonának nem jó, de munkaszolgálatra megfelel. Olyan mindegy, aki oda kikerül, azokból kevés jön vissza. Munkaszolgálatos, röviden musz-os. Ide voltak berendelve a sokgyerekes apák, a még nem sorozható fiatal fiúk.
A háború messze dúl, itt szinte békebeli a hangulat. Ha a szemlélő végigsétál a Fő utcán, arról tudja, hogy háború van, hogy az asszonyok feketében járnak. Férfit itt-ott lehet csak látni, öregek és gyerekek élnek, meg nyomorékok. Kinek keze, kinek lába hiányzik. Vasárnap délután van. Pár hadirokkant, pár öregember és a suttyók, tizenöt-tizenhét év közötti fiatal fiúk tekéznek. Vannak még itt-ott felmentettek is, de azok olyan kiközösítettek. Kicsit megvetik őket, mert megvették a hatóságokat, azért lehetnek otthon. Meg vannak a suttyók. Amíg a felnőttek távol vannak, csak ők uralják a pályát. Nagy hanggal, elismerő kiáltással jutalmazzák a sikeres tekézőt. A Vesszős fiúk négyen itt vannak, a legidősebbet alig egy hete vitték ki a frontra, azt írta jól vannak, még nem láttak ellenséget.
Feri, a tizenöt éves állítja a babákat. Nem nehéz, már tudja, hogyan kell, és egy pár fillér jár érte. Sokszor nyolcvan fillért is megkeres, igaz nem sokat ér. Anyának szüksége van a pénzre, mert háborúban nem nagyon vesznek kast, vagy kosarat az emberek. A garabolyt jól betekerik madzaggal és kitart még egy darabig. Mostanában inkább csak aszalót, vagy párszárítót kötöttek. Ferinek kellett a füleket megcsinálni. Hat nagy aszaló-szárítónak csinált fület, az volt a föltétele annak, hogy most itt állíthatja a babákat. Három bátyja, a Vass Pista meg a Rozgonyi Jani gurítanak. Jó visszagurítani a golyót, így is tanul. Focizni sokkal jobban szeret, de most ritkán van edzés, csak úgy, önszorgalomból szoktak összeállni, dekáznak meg adogatnak egy kicsit, azt sem a pályán. Kecskést is elvitték, nincs, aki összefogja, aki edzené a csapatot. Ellesi a gyakorlottak technikáját, megjegyzi a lépésszögeket, a lendületet, és látja a golyó útját. Látja a pálya apró hibáit. Néha megengedik, hogy a kölyök is gurítson. Ovációval fogadják sikereit, de egyre ritkábban engednek neki. Laci, a bátyja azt mondta, azért nem engedik, mert nagyon ügyesen csinálja. Féltékenyek és irigyek a fiúk.
— Ne mán a kis pendelyes taniccsa meg nekünk a tekézést! A tojáshéj még a fenekén van, és jobb akar lenni nálunk — dohog Rozgonyi Janó.
— Csak állítson! Majd lesz neki ideje gurítani, ha mi elmegyünk a háborúba — erősített rá Vass Pista.
— Te hülye vagy! A fészkes fene akar a háborúba menni, ott sem fenékig tejföl, ott ölik egymást az emberek. Én még nem akarok a fűbe harapni! Nem haragszom én egyik népre se annyira, hogy meg akarjam ölni. Nem jött ide egyik se. Csak azért, mert a nagykutyák acsarkodnak, ne a kiskutyák marják egymást halálra! — mondta Vesszős Laci, Feri bátyja. Ő maga is érezte, most úgy beszélt, mint az apja. A háború véget ér nemsoká. Már mégiscsak negyvennégy szeptemberét írjuk! Mindenki azt beszéli, hogy ki kéne ugrani. Mint a románok, ők meg tudták csinálni! Horthy is akarná!
— Bennük nincs kurázsi! Mi harcolunk — mondja nem nagy meggyőződéssel a Vass gyerek.
— Kiugrani, kiugrani! Könnyű azt mondani. De a kormányzót is belekényszerítették ebbe a büdös háborúba!
— Könnyű Katát… — nagy röhögés a fiúk részéről.
— Hallgassatok! Itt jön az Atya! — súgja Jani.
— Nemcsak jön, itt is van! — kedélyeskedett a vidám tekintetű köpcös pap. Szeme mindig mosolyog, még akkor is, amikor a nádpálcával fenyíti meg a nem figyelő kamaszokat. Akármit csinál, mindent szívvel-lélekkel, mindent beleadva. „Ha Istent szolgálod, tedd teljes szívvel, a tudásod legjavával” — szokta mondani.
— Mindég ezt mondja, csak ne súlytana akkorát az a büdös pálca! — sóhajt Feri, emlékezve a minapi tenyeresre, amit a késésért kapott. Nem ért be időben a hittanra. — Csak azt a nevető vigyort ne látnám a képén — sziszegi. — De majd, ami késik, nem múlik!
Tudta, az atya szeret kuglizni. „Tudom, hogy sikerül kiszúrni vele. Tudom, kitaláljuk” — fogadkozott, csak úgy magában. Szombaton lesz a játék, az tétre megy. Hallották, amikor az öreg azt mondta. „Ha egyszer sikerülne megverni a társakat tekében, becsületemre, három liter jó misebort hoznék áldomásnak!” Ferinek eszébe jutott az atya fogadkozása, azt is tudta, amit ígér, azt teljesíti, a kimondott szó szent. A győztesek vigyorával az arcán, odaszólt a fiúknak.
— Nekem most el kell mennem, dolgom van. Ma péntek van, ugye. Holnap a nagy versenyen itt leszek, vállalom az állítgatást. Még holnap, a játék előtt beszélünk.
Azzal nagy, sietős léptekkel távozott.
A fiúk nem értették fiatal társuk viselkedését, de nem sokat foglalkoztak vele. Hol az egyik, hol a másik ment felállítani a bábukat.
* * * * * * * * *
Feri igyekezett haza egy véletlenül az úttestre került kavicsot rugdosott, de eszébe villant, hogy a cipőjét teszi tönkre vele, így abbahagyta. Apa nem szereti, tavaly az őszi vásáron vett neki futballcipőt, ügyesen futballozik, apa nem sajnálja a pénzt, ha látja az értelmét. Igaz, nagyon sokat kellett a nyáron dolgozni a cipőért, de megérte. Most, hogy Kecskés tanító is katona, csak úgy passzolgatnak, nincs kedvük focizni. Nagyon hiányzik a mozgás, az izgalom és az a heti három összefogott edzés, Pista bá is hiányzik. Néha el-elmegy Éva nénitől megérdeklődni, mit tud Pista bácsiról, mert szerette az edzőt. Rendes és sokat lehetett tőle tanulni. Most is ezen elmélkedett, amint igyekezett hazafelé. Elhatározta, megleckézteti az atyát a tenyeresért, mert nem érdemelte meg, hiszen nem elcsavargott, hanem dolgozott.
Amióta apa munkaszolgálatra van berendelve, azóta sokat kell dolgozni. A vesszővágás is a feladatai közé került. Anya azt mondta „belenőttél kisfiam a munkászubbonyba, neked is dolgozni kell”. Szívesen csinálja, legalább gyorsabban telik a nap. Már tizenkét éves kora óta tud seprűt kötni. Szinte játékból tanulta meg. Apa eleibe csak a kissöprűket bízta rá. Emlékszik, egyszer megrakta a seprűvel, mert nem úgy csinálta, ahogy megmondta. Hát az csúnya volt. Apa olyan szelíd volt mindig, soha nem verekedett, de akkor azt a valamit, amire ő azt mondta, hogy kisseprű azt szétverte rajta. „Nem fogok én szégyenkezni senki előtt, én még szart nem adtam ki a kezem közül, elvárom tőled, hogy te se tedd!” Akkor megtanulta, nem újítunk, azt és úgy csináljuk, ahogy apa mondja. Már nem kell mondani, olyanok a seprűk, mintha ő csinálta volna.
De most kér anyától egy csomó madzagot, a vékonyabb fajtából. Meg kell leckéztetni az atyát! Na, holnap hozhatja a pap a bort, mert nyerni fog! Holnap a felnőttek jót fognak borozni.
Jókat vigyorgott. Lelki szemei előtt megjelent a csapat és a borospoharak látványa. Amikor ministráltak akkor látták, az atya is igencsak meghúzza a serleget. Ha nem volt a közelben, néha ők is meg-meghúzták a kelyhet, igaz, akkor igyekeztek kerülni az atyát, mert mindig rájött, hogy ki volt a ludas. Olyankor jött a „leheljcsakrám amice” felszólítás, és a hittanórán jelentkezni kellett a megérdemelt büntetésért. „Na, most megkapja a magáét” — fogadkozott Feri. Olyan izgalmas dolog volt készülni a bosszúra. Még nem szólt senkinek, még erőt merített, és jól kigondolt mindent.
Vékonyabb fűrészelt fát állított fel és megkezdte a kísérleteket. Majdnem mind sikerült. A majdnem, nem elég! Ő a biztosra törekedet, nem hibázhat, mert akkor az egésznek semmi értelme. Rájött a titokra. Igen! Így kell megcsinálni. És ha mégsem sikerül? Elhessegette a kudarc gondolatát, és visszament a közösségi házba. Már a felnőttek játszottak, a srácok a kitett kecskelábú asztalt támasztották és néha elismerő hümmögésben részesítették az éppen játékban lévő felnőttet. Az atya volt éppen soron.
* * * * * * * * *
— Na, Atyám, jól célozzon, mert már szívesen innánk a jó misebort. Itt az ideje, hogy nyerjen! — mondta a sánta Varga.
— Előbb-utóbb lepipálom kendet, Varga uram, én is tanulok azért valamit — hencegett a pap.
— Legalább ilyenkor hagyná otthon a reverendát, csak gátolja a mozgásban — szólt egy csendes bajuszos ember.
— Megszoktam én már ezt a ruhát, lassan negyven éve viselem — válaszolt a pap.
— És mióta kuglizik Atyám? — kérdezte Boross gazda, a gazdakör vezéralakja.
— Hát, azt csak a háború kezdete óta, azóta vagyok egyedül, mindenkit elszólított a kötelesség. Jó emberek között lenni, mert az ember örökké az Istent se háborgathatja, van annak éppen elég dolga — mondta csendesen az atya.
— Jobban is végezhetné a dolgát, mert soha nem oda néz, ahová kellene — jegyezte meg csendesen Bárdos Gabi, két hónapja jött haza, fél lábát a voronyezsi erdőkben hagyta.
— Ej, te Gábor, nem tanultál semmit, pedig megszólított az úr, nevét szádra feleslegesen ne vedd!
— Amióta elvesztettem a lábam, sohase feleslegesen emlegetem a maga urát. Hát mért zavarta, hogy kettő van? Mért kellett elvenni az egyiket! Így mit érek, Atyám, maga olyan nagy tudású, a maga főnöke mért nem vigyázott jobban rám? Anyám imádkozott eleget, kérte az Istent, hogy vigyázzon egy szem fiára, de a maga ura úgy látszik nem akart vért látni, mert nem jutottak el hozzá anyám szavai. A büdös mindenségit neki! Csak háborgassa, mondja el neki, hogy ami itt megy, az nem jó. Legyen már vége ennek a gyilkos öldöklésnek!
— Nyugodj meg fiam, egyszer véget ér! — szólt az öreg Mucsi, aki még az előző háborúba lett rokkant, de azért felnevelt három szép leányt. Ilonka az ő lánya, és a Gabi menyasszonya.
— Jöjjön Atyám, gyakoroljunk egy kicsit. Nem árt a holnapi verseny előtt edzeni valamicskét! — bíztatta az öreg Mucsi, falábával dobbantva hozzá.
— Tudom, egyszer megverlek benneteket, de nem most, mert fogytán a miseborom, kell vasárnapra. De eljön még az-az idő, amikor végig verlek benneteket — bizonygatta csendesen a pap.
— Vidámabban, Atyám, nem maga csinálta a háborút, a Gabi meg majd megcsendesedik, a menyasszonya szereti, nem fordult el tőle! Amúgy meg, hát meg lehet érteni, hiszen akik csinálták, azok védett bunkerokban vannak, nem éheznek, nem fáznak, és nem vesztik el se a kezüket, se a lábukat, sőt az életükre is sokan vigyáznak! Hát ez fáj a Gabinak, Atyám! És ez fáj az árváknak és az özvegyeknek is. Azok szenvednek, akik nem bűnösek! Majd eggyel több miatyánkot mond el estére, most játsszunk!
— Azért van igazság abban, amit az a szegény gyerek mondott. Miért engedi az Úr ezt a szörnyűséget? Hát ezért is jövök el, mert nem akarok állandóan pörlekedni az Úrral. Szégyen, nem szégyen, néha már én is pörölök vele. A maga lánya meg rendes teremtés, meg neki talán nem furcsa, hogy…
— Megszokta már a nyomorék apját, nem lesz idegen neki a nyomorék férje sem! Ki kell azt mondani bátran Atyám, nem álságoskodunk, beszéljünk nyíltan. Tudja, én elfogadtam, az én Loncimnak így is kellettem, Ilonkám se fogja a vőlegényét eltaszítani, azért, mert rokkant lett. Majd kitanulja az én mesterségemet a vőm, ha nem felel meg az övé. Órásmester mindég kell. Igaz, a Gabi könyvkötő, azt is el tudja látni tökéletesen, fél lábbal is. A nyomdász Tóni szerette a gyereket, lesz ezután is kenyere. Ilonka is keres, Barna doktor ápolónője. Még jó, hogy nem vitték ki őket a frontra. Hál’Istennek! Néha a szegény ember felé is szemez az Úristen!
Beszélgettek, kuglizgattak, füstöltek, igazi, vágott szűzdohányt; valaki hozott egy demizson bort, iszogattak is, jutott egy-egy kispohárral, jobban folyt a szó, telt az idő. Beszélgettek a lehetőségekről. Jókat adomáztak, na meg politizáltak, mert az mindég visszatért, hiába fordították a szót másra. Vagy a kormányzó, vagy a háború került szóba. Megtárgyalták ki esett el, kalapot emeltek emlékére.
— A srácok olyan furcsán viselkednek ma — jegyezte meg az egyik borozgató. — Valamiben mesterkednek. Csak nehogy valami butaságot csináljanak, az ördög soha nem alszik! Ha pap van a közelben nem jó az ördögöt emlegetni.
Nem sejtették, mi készül, de tudták, hogy valamire készülnek a fiatalok. Ahogy kezdett sötétedni, mindenki hazaballagott. Nem sietett senki. A híreket azt szerették, Borosséknál még megálltak, az ablak alatt figyeltek, Borossné felhangosította a rádiót, ennyi embert csak nem enged be a szobába, vitt ki egy szakajtó jó krumplis kőttest, jó meleget, végigkínálta a társaságot csak úgy parasztosan.
Hallgatták a híreket.
* * * * * * * * *
Feri tudta, nyert ügye van, rájött a tréfára, amivel bosszút áll az öreg papon, érezte, hogy apjának nem tetszene, de a lelkiismeretét meggyőzte, csak egy kis tréfa, a többiek is jól járnak, mert az Atyának a misebora nagyon jó. Igaz ő nem tudja, hogy igazán milyen a jó bor, mert otthon apja nem iszik, néha egy kis szilvát csak, azt is disznóvágáskor, meg nagy ünnepeken, vagy ha vásárban jó bótot csinál, de az ő apja az nem iszákos ember. „De hát a gyerekek elől nem ihatom el” — szokta mondani, ha olyan a társaság.
Most van itt az ideje, hogy beavassa a fiúkat, és közösen csinálják meg a tréfát. A bátyjai könnyen belementek, meggyőzték — ami nem volt nehéz — a Vass és a Rozgonyi gyereket is. Ők semmi jónak nem állnak útjába. Mise és ebéd után kezdtek az emberek gyülekezni. Az ilyen esemény a kisváros életében igenis nagy nap. Még akkor is, ha háború van. Vagy tán éppen azért. Ki kell a csömört valahogy mozogni, beszélni. Aki benevezett mind itt van. Vittek ki padokat, az érdeklődők ülni is tudnak, ha akarnak, de úgy látszik, nem akar senki leülni. Nagyon izgalmasnak ígérkezik a nagy játszma.
— Mit piszmogtok annyit, gyerekek! Mozogjatok már, mit vacakoltok azokkal a babákkal — türelmetlenkedik Boros János.
— Azonnal megvagyunk keresztapám! Azonnal kezdhetik! — feleli Feri, ajka az izgalomtól remeg.
Az öreg Boros volt az első, szépen gyűjtötte a pontokat, nagy biztatások és felhördülések követték a golyó útját, de a tarolás nem sikerült neki. Még öt gurítása van. Elsőre négy baba feküdt el. A másodiknál három, még kettő áll. Ő bosszankodik, az Atya pedig fülig vigyorral, szinte szuggerálja a golyó útját. Jól szuggerált, mert nem sikerült. Boros nyolc babával, azaz nyolc ponttal fejezte be a versenyt.
Az Atya jött! A felnőttek megmosolyogták a reverendás ember játékát, egyik kezében a közel háromkilós golyó, a másikban a felkapott reverendaalj, nekifut, és gurít! A nézők biztatják: „Telibe! Telibe!”
A golyó imbolyogva erőtlenül lökődik, alig vánszorogva halad előre. Eléri az első bábut, és neki az ötösnek, az ötös bábú eldől, a többi állva marad… Hatalmas sóhajtás, majd fékevesztett ujjongás! „Száz! Száz! Hurrá, az Atya nagyot kaszált!” Biztatás, taps, örömujjongás!
— Még azt mondják, az Atya nem tud kuglizni… Hajrá, Atyám, még van öt dobása! Mutassa meg nekik!
— Ez nem lehet igaz, ilyen nincs! — akadozva motyogja a pap. — Én nem tudok kuglizni! — Keresztet vet, és nekilódul, elengedi a golyót. Az mivel most nagyobb lökést kapott, céltudatosabban haladt kijelölt útján, hozzáért az első bábuhoz, de ahogy az első eldőlt az összes baba kifeküdt. Hatalmas éljenzés, hatalmas kiabálás: „Éljen az Atya! Ő a profi! Ezt már nem lehet felülmúlni!”
Hatalmas hangzavar, nagy és hangos éljenzés. Eddig száznyolc! Na, ki tud többet? Ez az igazi játék!
Szorongatják az öreg pap kezét, aki érzi, hogy valami történt, mert ő, ő biztosan nem így akarta, ő most nem akart nyerni, csak a vasárnapi misére elég a bora. Háború van! Csak a háromliteres demizson van tele, amit a püspök úr küldött, mert panaszolta, hogy kevés már a bor, így amíg kiforr az új, talán vizezve elég lenne. De hát megígérte, megígérte, ha egyszer nyer az áldomás az a háromliteres demizson lesz.
Közben játszanak tovább. De az Atya pontszámát nem tudták megközelíteni még véletlenül sem. Egy darabig álldogált az öreg pap, majd magához intette a Feri gyereket, és magyarázott neki valamit. Feri nagy bólogatások közt elsietett, hatalmas mosollyal arcán.
— Nézd már! Feritek megdicsőült mosollyal siet valahová! Hova küldhette az Atya? — kérdezte Janó.
— Ne foglalkozzunk vele, van itt dolog. Vigyázzatok, ma csak az öreg nyerhet! — intette őket Laci, az ittlévő legidősebb Vesszős gyerek. — Szerintem a borért küldte Ferit az Atya!
— Aztán, holnap mivel misézik? Holnap is lesz áldozás, bor meg nincs. Ebbe a rohadt háborúba semmi nincs! Itt azt mondják, kell a frontra, a bátyám meg azt írta, még enni sincs mit, mert nincs ennivaló. Hol adnak akkor bort szegény katonáknak? Persze, az amcsik, azok kapnak csokit, meg rumot, de szegény magyarok semmit! Nem jó dolog rossz oldalon állni. Kifosztott, letarolt vidékeken mennek keresztül, vagy eldugták, vagy elrekvirálták, de ott, ahol a lakosság éhezik, ott a katona se lakik jól!
— Már megint politizálsz, jobb lenne, ha hallgatnál! Nem jó mindent kimondani, néha még gondolni is veszélyes. Akkor misézik az Atya teával — vigyorgott Janó.
— Na, ez legyen az ő gondja! — tódította Laci.
A Feri gyerek megjött a szépen bekötött demizsonnal, átadta a papnak. Az jó hangosan beszélni kezdett.
— Megígértem ezt a bort, meghoztam, igyatok ördögök, de ha megittátok töltsétek meg valami jóravaló vinkóval, mert különben holnap teát kaptok a misén. Majd megkérem a teremtőt, nézzen kicsit félre. Amúgy is ti kaptátok volna meg, de az ördög játszott velem, itt kijelentem, engem többet nem csábítotok semmi bolondságra. Maradok a megszokott reverendámnál, és elmondok egypár miatyánkot értetek, mert tudom, hogy valami stikli van az én nagy nyerésem mögött. De, most örüljetek, Örüljetek!
Azt a versenyt az Atya nyerte, nagyon sokáig beszéltek róla, mert soha többé nem tekézett az öregpap. A háború után még évtizedekkel később is el-elmesélték a tekézés történetét.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.03. @ 17:29 :: Győri Irén
