Akkoriban szociális ebédre voltam jogosult, amihez helyben fogyasztva, vagy elvitelre lehetett hozzájutni. A vendégl? mai szóval kett? az egyben funkciót töltött be; az egyetlen teremben pár kockás abrosszal letakart asztal jelezte az éttermi funkciót, néhány p?re asztal pedig a kocsmait. A személyzetet termetes felszolgálón? valamint egy többnyire láthatatlan szakácsn? alkotta. Utóbbi adta ki az átadópulton az ételt tányérban, vagy éthordóban a vendég óhajának megfelel?en.
Aznap az elvitel mellett döntöttem. A pincérn? átvette az éthordót, és beadta a konyhába. Várakozás közben körülnéztem. Rajtam kívül egyetlen vendég volt a helyiségben. Asztalra borulva aludt, el?tte félig telt pohár. A felszolgálón? épp rágyújtott egy cigarettára, amikor kinyílt az ajtó, és belépett Csimbó. ? is az ebédért jött. Közismert figurája volt a városnak, mert gyakran lehetett vele találkozni a forgalmasabb csomópontokban, különösen az áruházlánci boltok környékén, ahol a kiürült bevásárlókocsik garazsírozásához ajánlotta fel szolgálatait. Mivel azonban ehhez a bátorságot alkoholból merítette, de a merítést legtöbbször túlméretezte — többnyire kudarcot vallott próbálkozása. Nevét talán szénfekete frizurájáról kaphatta, melynek alakításáról az aktuális szélirány gondoskodott. Ha meg kellett jelennie valahol, az ujjait használta.
A felszolgáló szája sarkába igazította a csikket, átvette a viharvert reklámszatyrot, belenézett, elfintorodott, majd kicsit eltávolítva magától a táskát a konyha felé fordult
Csimbó egyik lábáról a másikra állva várakozott. Szemmel láthatóan er?sen gondolkodott valamin — err?l tanúskodott felgy?rt homloka. Majd állkapcsa lassú ?rl? mozgásba kezdett, végül csak kibuggyant bel?le: holnap jön a Mikulás. — Reményked? tekintettel kereste a visszaigazolást el?bbi kijelentésére. Néma csönd. Ám ez nem törte meg, arca hirtelen földerült, szája hatalmas mosolyra nyílt, ami a fogak hiánya miatt riasztónak hatott volna, ha nem ellensúlyozza a látványt szemének önfeledt nevetése —, és én leszek az ördög — kacagta bele a némaságba. Valóban akkor ott az volt a maga teljes valójában.
Megnyikordult egy szék. Az eddig alvó ember megmozdult. El?ször a fél karját emelte fel mutatóujját figyelmeztet?n az ég felé tartva, majd lassan felemelkedett feje is, csak ezután nyitotta ki szemeit, tekintetét a pohár magasságáig emelve. Hangja határozott volt, nem t?rt ellentmondást: — no-no, az ördög én vagyok.
Csimbót szemmel láthatóan megviselte, hogy nem ? kapta a szerepet, arcáról csak nagyon lassan hervadt le a mosoly. Végül aztán vállát vonogatva — az id?közben megtelt éthordóval — kifordult az ajtón.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Kerti Károly György
